Nézd meg a koncertek plakátait >
Nem vagy belépve! (Lépj be vagy regisztrálj!)
MA: 07 
¦08¦09¦10¦11¦12¦13¦14¦15¦16¦17¦18¦19¦20¦21¦22¦23¦24¦25¦26¦27¦28¦29¦30¦31¦01¦02¦03¦04¦05¦06¦07¦08¦09¦10¦11¦12¦13¦14¦15
Hunderground
Itt vagy most: Hunderground | Zenekarok | Backdoor | Biográfia
Backdoor (HU) Biográfia
Stílus: -

A Backdoor zenekar története

A zenekar 2003-ban alakult Debrecenben, amikor néhány orvostanhallgató úgy döntött, hogy a kemény tanulás mellett szükségük van valami másra is, hogy teljesnek érezzék magukat. Név szerint Fehér Attila, Czuriga Dániel, Egervári Kristóf és Ötvös Tamás - kiegészülve Bagyó Gáborral a közgázról (aki azóta szintén "átigazolt" az orvosira) és az akkor még gimnazista Püski Tamással - voltak az alapítótagok. Az eredeti formáció bő két évig működött B Project néven, majd névváltásra került sor.

Az évek során a Backdoor számos stúdiófelvételt készített (többségük le is tölthető a honlapról), sok helyi, valamint fővárosi klubban, s nem egy nagyszínpadon tette tiszteletét.

2005 márciusában a Backdoor egy helyi tehetségkutatóról a 4. helyezést, valamint a "Legjobb dobos" különdíjat "hozta el".

Ugyanezen év szeptemberében bejutott a Bandák Nagy Versenye országos tehetségkutató döntőjébe, így felléphetett a 109. Budapesti Nemzetközi Vásár (Hungexpo) nagyszínpadán.

2005 őszén énekes-váltás történt a zenekarban, mivel Attila elfoglaltságai miatt dalszövegíróként kívánt a zenekarban tovább működni. Így a Backdoor új frontemberével, Halász Ádámmal egészült ki.

2006 januárjában "Undone..." című daluk megnyerte a Jamie Winchester és Hrutka Róbert által meghirdetett dalszerzői versenyt, s a szerzők előadhatták velük a dalt a budapesti Gödör Klubban.

2006 tavaszán a Backdoor megnyerte a debreceni Ifjúsági Tehetségkutató Nagydíját: egy fellépéssel egybekötött Fekete-tengeri nyaralást!

2006 novemberében a zenekar bejutott az Austrian Band Contest / International Live Award magyarországi döntőjébe, így a népszerű A38 hajón léptek fel Budapesten, ahol közönséggyőztesek lettek.

A Backdoor zenekar mindenkori célja, hogy a szórakoztatás mellett értéket reprezentáljon zenéjével, és azt minél szélesebb közönséghez eljuttassa...

Backdoor hírek
Még nincs felvéve hír. Vedd fel a zenekarod híreit most >
Adatok
-
http://www.backdoor.fw.hu
backdoor@fw.hu