Nézd meg a koncertek plakátait >
Nem vagy belépve! (Lépj be vagy regisztrálj!)
MA: 07 
¦08¦09¦10¦11¦12¦13¦14¦15¦16¦17¦18¦19¦20¦21¦22¦23¦24¦25¦26¦27¦28¦29¦30¦31¦01¦02¦03¦04¦05¦06¦07¦08¦09¦10¦11¦12¦13¦14¦15
Hunderground
Itt vagy most: Hunderground | Zenekarok | Nazde | Biográfia
Nazde (HU) Biográfia
Stílus: -

Az együttes alapításának ötlete 2003 telén fogant meg Pityus és Stein fejében. 2004 márciusra sikerült megfelelő próbahelyet és tagokat találni, második gitárosi posztra Bencét, a dob mögé pedig Szenót, aki nem maradt sokáig, kisegítések és keresgélés után Bertalan vette át a helyét. Ebben a felállásban még nazderazestra13e néven 3 koncertet adott az együttes, majd 2004 telén Pityus bejelentette távozását. Helyére gitáron egy régi ismerősünk, Ópé érkezett, az éneket pedig teljes egészében Stein vette át. Ebben az időszakban próbahelyet is váltottunk és nagy erőkkel vágtunk bele új számok írásába, valamint eleget tettünk pár kisebb koncertmeghívásnak, sőt, elkészítettük első Do It Yourself demónkat is. Az együttes lassan megváltozott, kezdett magára találni emberi és zenei téren egyaránt, így 2005 őszére időszerűvé vált valahogyan jelezni is, hogy ez már nem az a történet, amit 2 éve elkezdtünk. Ekkortól az együttes Nazde néven működik, immáron öt taggal!

Nazde hírek
Még nincs felvéve hír. Vedd fel a zenekarod híreit most >
Adatok
Nazde (HU)
-
http://www.nazde.hu
nazde@nazde.hu