1979-ben kezdődött, mikor is megszületett annak lehetősége, hogy egyáltalán legyünk.
E rövid kitérő után eltelt néhány zenéléssel töltött év, melynek ecsetelésével nem fárasztunk senkit, továbbá lehetőséget adunk a kutatói vénákkal rendelkező rajongóknak, arra, hogy ezen évek rejtelmeit maguk tárják fel, és élvezzék sikerét.
A magyar zenei élet természetesen mindent megtett, ahhoz, hogy ne lássunk perspektívát a zenélésben, de mint látszik, ez teljes mértékben nem sikerült.


A legenda

Mint szinte minden az életben ez is egy barátsággal kezdődött. A legenda szerint a basszusgitáros Kelló Balázs, akinek a zenélés mellett van tisztességes foglalkozása is, mint közlekedésmérnök, egy iskolába járt a gitárossal Vető Péterrel, aki szintén nem a zenélésből él, s mellesleg formatervező iparművész. A cseperedés folytán volt néhány zenekaruk, s így eljővén a 2005-ös esztendő, amikor is előző zenekaruk dobosa világkörüli útra indult, mert elcsábította egy mexikói menyecske, új zenekar alapításán kezdték törni a fejüket.
Mivel a gitáros sok helyen megfordult, a véletlenek szerencsés egybeesése során összeismerkedett a dobossal Sólyom Attiláva, aki hogy, hogy nem szintén tisztességes módon keresi kenyerét, mint bútorasztalos.
A próbák elkezdtével mindjárt szembetűnő volt az összhang, s a szimpátia, Így hát kezdtek megfoganni a csemeték, s mindjárt pöccintettek maguk elé egy akadályt, melyet koncepciónak hívnak. Ennek lényege, hogy a szórakozni vágyó közönség mivel rendszerint a TV előtt rohad, s ha netán arra vetemedne, hogy élőzene hallgatásával múlatssa az időt, akkor kapjon valami pozitív kisugárzást, életörömet a színpadról. Ehhez tartván magukat a viszonylag könnyen szavakba és zenébe önthető önsajnáló műbánat kategóriájú zeneteremtést szándékosan kerülik.
A koncepció többi része meg titkot képez, de remélhetőleg, hamarosan ez is érzékelhető lesz a zenekar koncertjein.

2005 novemberében újabb taggal bővült a zenekar Krausz Isvánnal, aki megpróbál minden szervezéssel járó terhet levenni a vállunkról, főleg, hogy e munkára mindannyian alkalmatlannak érezzük magunkat.