Október első hétvégéjén az ország észak-keleti részét szemeltük ki, hogy megrettentsük a rocker sereget. Jól felfegyvereztük magunkat fejleszabásra alkalmas metál, és lábhasítós punkrockkal, majd irányba vettük a két csata helyszínét, ahol szemtől-szemben áll a rockerhad és a három muzsikuslovag.

De elébb, mint egy rendes csata előtt szokás, a szövetségeseket és fegyvereiket is fel kellett venni. Így a rettenthetetlen Armada oldalán bátran, veszélynek fittyet hányva indultunk meghódítani a Keletet.

Az első cél Nyíregyháza volt, ahova minden gond és probléma nélkül sikerült is eljutnunk, persze a szokásos pihenőket igénybe véve, ahol megabrakoltattuk a lovakat, meg magunkat is némi söritallal. Odafelé Bébi kezében volt a gyeplő, viszont Nyíregyháza és Tokaj közt én voltam a bakon, ezért még útközben betöltöttem, hogy estére vezetőképes legyek. A Rockjamboree egy pont nekünk való hely, nem túl nagy de nekünk pont elég, meg a pár arcnak, aki ott volt. Mi kezdtünk, de az első lámpalázas pillanatok után gyorsan belelendültünk és csatára hívtuk a szemben állókat. Első hangjegyzáporokat jól állták, de amint bevetettük a nehézlovasságot már ők sem tehettek mást, mint támadásba lendülni. Az egész mindösszesen háromnegyed órán át tartott. Mind a két fél rendesen elfáradt, de mi álltuk a sarat, míg ők sorban hulltak el. Majd egy heves utolsó roham és vége volt a csatának.

Aztán folyamatos szomjoltás következett. Mire az Armada is befejezte a hadakozást, addigra senki sem volt szomjas, persze a sofőrökön kívül. A köd is leszállt, és kb. 50-es maximális sebességgel vágtáztunk át Nyíregyházáról Tokajba. Tej sűrű volt. Azon gondolkodtam, hogy a Vikingek példáját követve Odin nevét üvöltözöm, és a viszhang segítségével állapítom meg, hogy hol az út széle. A tokaji Rakamaz kemping faházaiban volt a szállás, de amint elfoglaltuk, már viszketett is seggünk, hogy felfedezzük a várost, és bevegyük az éjszaka is nyitva tartó kocsmákat. Kis körbejárás után, azért találtunk egy helyet, ahol négyig el is mulatéroztunk.

A reggeli zuhany adott egy kis életet, de csak annyit, hogy az első étteremben kibéleljük a gyomrunkat egy jó adag gulyással meg borral. Baska tudott egy pincészetet, ami garantáltan jó, de azért útközben még meg kellett kóstolni egy kis jó fajta pálinkát. De csak az íze kedvéért, meg hogy bírjuk azt a száz métert a pincéig, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Végül is a kora délután kellemes borozgatással telt, valamint a szüreti mulatság megtekintésével.Estére meg is volt a színt, tartottam is tőle, hogy majd csak billegünk, mint szarka a dögön. Baska fáradt el a leginkább, a végén fröccsre váltott, de egy órával a koncert előtt már csak üveges szemekkel bámult maga elé egy széken elterülve. Amikor az Armada megérkezett a Betyár itatóba már betyárosan nézhettünk ki és ez odáig fajult, hogy rövid ámplágd koncertet adtunk, fél Armada, fél Szakadék felállással. Valószínűleg elég szörnyű lehetett. Ezen a napon másodikként játszottunk, és ez adott egy kis időt a regenrálódásra. Armadás Balázs mindenképp szeretett volna vendégharcosként részesülni a mi csatánkba, mondtunk neki: "Hagyd, Balázs ez a mi harcunk!", de Ő csak erősködött, és végül megegyeztünk, hogy én is részt vállalok az övékben. Ez keményebb csata volt, mint az előző napi, de bátrabbak is voltunk az ajzószerek hatásától is, és töretlenül álltuk a falanxot. Baska néha elejtette fegyvereit, de mi nem vesztettünk a lendületből. Rendesen levert a víz a végére, és köszi Balázsnak az erősítést, hogy együtt nyomhattuk.

Az Armadában én is kivettem a részem, már majdhogynem a csapat tagjaként nyomtam az oldalukon. Nagyszerű mulatság, férfimunka volt!

Hazafelé Bébi vezetett, mert Ő állt egyedül ellen a kísértésnek, és nem baszott be. Egyszer ébredtem fel arra, hogy Baska az autópálya szélén görnyedve okádja a fröccsöket, amiket már nem bírt befogadni a gyomra. Bizony a "muszáj" nagyúr! Sose értettem, hogy minek iszik az aki nem bírja?!