Jazz korszak

Heaven Street Seven, Zöld Pardon, Budapest 2005. június 27.

A Heaven Street Seven zenekarral, mint oly sok más zenekarral való kapcsolatom a Neo miatt alakult ki. Mint ahogy minden út Rómába vezet, nekem sok minden a Neoból gyökerezik.

Először is ott van a kedvenc albumon a Neo-tól a Lo-tech man, hi-tech world cimmel, aki nem tudná annak elmondom, hogy a szöveget Szűcs Krisztián irta, sőt ő is énekelte. Talán a Neo legproduktivabb időszaka volt ez. Krisztián távozásával beszélhetünk a Neo harmadik nagy korszakáról, amikor Kőváry Péter és Hodosi Enikő énekespáros mellett Ábrahám Zsolt gitározott (igaz, Zsolt először még Krisztián idejében jelent meg). Ebben az időszakban kerültem én is közelebbi kapcsolatba a Neoval. Aktiv koncertrejárás meg minden ilyesmi. Bevallom Zsolt volt a kedvencem, valahogy olyan átszellemülten tudott gitározni. De egyszer minden jó véget ért, igy a Kontroll turné is a vége felé közeledett, de már Zsolt nélkül. Kedvencem távázásával figyelmem egy része a HS7-re kezdett koncentrálódni, ugyanis Ábrahám Zsolt a Neo után ott folytatta tovább pályafutását. A Volt fesztivál válogatáslemezén szerencsésen rábukkantam az Ez a szerelem cimű számra és innen már egyenes út vezetett az első koncertre. Mely olyan hatással volt, hogy rögtön beszereztem a zenekar addig megjelent lemezeit és emésztgettem őket. A kérődzés a Heaven Street Seven és az én esetemben akár szószerint is vehető, gyakran visszaköptem a számokat, melyek újabb emésztésre szorultak. Aztán a stockholmi tartózkodásom alatt kicsit elkezdett hiányozni a magyar zenei élet, melyet leginkább Karányi Dani és a Heaven Street Seven hallgatása tudott enyhiteni.

Szóval akkor ott tartottunk, hogy Zöld Pardon és Heaven Street Seven. Visszatérek az alaptémára, mert mellébeszélésben elég jó vagyok. Most az egyszer hamar érkeztem, sőt nagyon hamar. Tehetetlenül voltam kénytelen ácsorogni a koncertkezdésig. Aztán végre elkezdőtött, úgy gondoltam középtájon helyezkedem el. Ahogy telt az idő, mentek a számok, egyre csak sodródtam szélre a hangulatommal együtt. Úgy látszik nem érett meg még számomra az új album és talán még az előző sem. Valahogy nem tudtam átvenni a dolog ritmusát, és nem álltak annyira közel hozzám, mint a kezdeti időszakban született számok. Aztán a buli közepe felé a zenekar eddigi összes hibája felejthetővé vált, ugyanis lejátszották az Ez a szerelem cimű számot. Számomra mindent überel. Ez a zenekar Dodge Vipere, mindent visz. Innentől kezdve egyre több volt az általam kedvelt régi szám. Jó volt hallani és jó volt látni. Ha más nem, már csak Krisztián beszólásai miatt érdemes lenne koncertre járni. Kár, hogy Magyarország megöli a művészetet, külföldön már biztos nagyon sokra vitte volna. Volt egy két meglepetésszám pl. "Szinátra Ferenccel" és Lionel Ritchie nyomdakaiban. És valahogy felértékelődött a Jazz szerepe, hát nem tudom...
Teendő a következő bulira: Nekem : gyorsabb tempóban magamévá tenni az utolsó két albumot. Zenekarnak: Több régi számot játszani! Egyébként tényleg jó buli volt!

• Heaven Street Seven