Tool - Bécs Stadthalle 2006 ? rongálás, tönkretevés, habzó száj Én már nem is mondok semmit! A tény, hogy, ha elindulok valahova, csak nagy ritkán titulálható zökkenőmentes kéjutazásnak, sokkal inkább kalandos, már-már idegesítően szappanoperás, az élet buktatókkal teli próbatételéhez hasonlatos küzdelem, most is vidáman rugdosta fel a kiszámított menetterv jelzőbójáit.
És a Tenkes kapitánya óta, új magyar hősök születtek? Három Bányász uraság a Hegyeshalmi kavicsbányából. A kocsmában hamar összebarátkoztam velük, sört hozattak, s az egyikük még haza is futott, nekem valutáért. Szegény Zente Feri bácsi is elámult volna, e nemes bányászok nagylelkűségén. Még sör, cigi, vonat, vigyor. A vonat teljesen üres volt, én pedig egyre jobban kezdetem megzavarodni, az alkohol, a közelgő sokkhatás tudatának egyre erősödő csiklandozása (régóta várt koncert), s egyéb tudatmódosító tényezők/szerek (iszonyatos másnaposság/növényi eredetű füst) gondos és őrjítő játékától, miképp az idegeimen hárfázott. Pandorfnál már hangosan üvöltve beszéltem magammal az üres kocsiban, angolul. Először egy picit megijedtem, hogy eszemet vesztettem, de mivel éreztem, hogy jól esik, így nem hagytam abba. Nem zavartattam magam. Tudtam, ha végre valahára odaérek, én bizony szétszedem a termet, és a Westbahnhof és a Stadthalle közti egy megállónyi távolságot, fókakúszásban fogom megtenni, orromon egy piros pettyes labdát egyensúlyozva. Mit ne mondjak, be voltam sózva. És a sors még tartogatott valamit számomra. Hidegzuhany, és felirat: SÜDBAHNHOF!!! Nem west, hanem süd. Nem egy megálló és fókakúszás, nincs piros gumilabda, hanem foggalmamsincsmerre és foggalmamsincshány, és piros ismeretlen villamos, mindez az őrület határán az idő egyre szorító markában. Háhá! De velem nem tolsz ki mélyen tisztelt élet! Tehetsz egy szívességet! ?szólalt meg bennem a hang, lehet vele beszélgettem a vonaton, és erőt adott. Felszálltam arra a villamosra, és leszálltam arról a villamosról, ott ahol kell, és odaértem a Stadthalléhoz, és öklöm, zajjal járó pultra helyezése mellett kimondtam a megváltást jelentő szavakat: I?m on tha presslist! Huderground, Fegyverneky! És megértették, látták rajtam, hogy ellentmondást nem tűrők s vérben forgó szemeim közt, ott lapul az őrület tüze. Bejutottam! Még egy gyors kézmosás és mehetek is. A wc-ben, informálódó kérdés, -miután hallottam hogy a teremben felüvöltenek az emberek, mint a ketrecbe zárt vadak, és valami ördögi sípoló dallam tépi szét az épelméjűség hártyavékony burkát,- ki fog most játszani? A válasz a sejtelmes/döbbent (ó te balga nem tudod hova jöttél) tekintetből, mindent megmagyarázott: Tool. Mint varázsszó fúrta át magát dobhártyámon, a bűvös hanghullám. Az előzenekarról akkor szépen le is maradtam, hümm- gondoltam magamban. De nem érdekelt, s sietős léptekkel, tágranyílt szemekkel, vicsorogva, reszketve elindultam a terem bejárata felé. Kis kosztümös mosolygós hölgyek segítettek eligazodnom a lépcsőkön, s leültettek. Ülőhely! Na ne! Táska, kabát levesz, székbe rak, nekilódul, (s mivel a biztonságiak nem engedtek le a küzdőtérre) a korláton átlendülve leugrik. Na ide gyertek utánam! Nem volt sok max. két és fél méter, de szegyjenek ki a tömegből ha tudnak. Kit akarnak ezek leültetni?! Önkívület. Stnkfist, Eulogy, Forty Six and 2 stb? hihetetlen. A színpadkép egyszerű, s ők sem öltöztek túl, mintha a kanapéról ugrasztották volna őket fel, hogy gyerünk fiúk koncert, kezeket ki a gatyából, kenyérmorzsás tálcát félre az ölből és színpadra. Najó, Maynard a maga fél tarajával azért megtette a magáét. A háttér meg egyszerűen pazar. Mondták már jópáran, hogy Tool-t, nem fesztiválon kell megnézni, hanem saját bulin, mert akkor igazából ki tudnak bontakoztatni Adam Jones aberrációi. Hát ja! Kibontakoztak. Igazából hiába keresem a szavakat, nem találom. Az ég világon minden eszközt bevettettek, mint audió mint vizuális téren, hogy tönkre tegyenek mindenkit. Az a fajta profizmus amiről tanúbizonyságot tettek, rengeteg munka, hosszú évek rutinja, ezer meg ezer óra gyakorlás és nem utolsó sorba a nagybetűs talentum eredménye. Minden a helyén volt, minden ott és akkor szólalt meg amikor kell, tökéletes hatásvadászat. Rongáltak. A képek a háttérben, a zene, az elektronikus zajokból szőtt szimfonikus átkötések, mind-mind a nézők ingereinek túlterhelését és szétbombázását szolgálták. A 10000 days című szám előtt pedig leültek a dobokhoz, beszélgetni egyet. Kábé öt perce sivíthatott az a minduntalan másképp gerjedő sinus hang, amikor feleszméltem a révületből és felnéztem a színpadra. És azok a gazemberek ott ücsörögtek a dobok tövében, és beszélgettek! Hát ilyen nincs! Közönség meg visít, üvölt, őrjöng, elvonási tünetei vannak. Öngyújtó. Hát igen, ez még itt is feltűnik, igaz teljesen más értelemben, mint a pop koncertek sírós rívós számai alatt, de fél percen belül az egész Stadthalle ki van világítva. Felállnak, valószínű röhögnek, és folytatják. Wings for Marie. Önkívület, önkívület és még 20 percen keresztül önkívület. A háttérben egy beteg elme, zártosztályos látomásai, a színpadon meg transzban vonagló zenészek. Maynard közben betolt magának valami szintetizátor féleséget, amit lelkesen nyomkodva, hátborsóztató atmoszféra zajokat, és hidegrázós layer-eket varázsolt a zene alá. Leginkább egy földön túli apokalipszis tripre emlékeztetett az összhatás. Nem mintha valaha is alkalmam lett volna ?földöntúli apokalipszis tripen? részt venni, de tényleg nem találok rá jobb szót. És folytatták, nem volt megállás. Minden hang tekeredett/csavarodott és vibrált. A fények, az állat módjára, megfeszülve üvöltő emberek bizonyították, mészárlás folyik. Gyilkosok! Az épp elme gyilkosai. Útközben Maynard megint kis ?izével? lepte meg a ketrec túloldalán őrjöngőket: egy fekete csőrszerű, fejre szíjazható mikrofon tokkal, tokmánnyal. Úgy nézett ki, mint valami gázmaszkkal vegyített holló szájszerv. A slágerek nem maradtak el, jöttek szép egymásutánban. Schism, Parabola, Lateralus, Vicarious, Rosetta Stoned, Aenema? az embernek levegőt venni sem volt ideje, vagy inkább idege, ugyanis mint azt már említettem a számok nem voltak elválasztva, és a tudat ekkora már teljes mértékben ki lett kapcsolva a színpadon játszadozó pokolfajzatok szorgoskodásának köszönhetően. Esélyünk sem volt az őrület, hang és fény hullámokban ránk törő hadteste ellen. A sokkolás két óra hosszáig tartott. Vége. Mint akit kifacsarta, megráztak (magasfeszültségű ipar árammal), összetörtek, megfeszítettek, úgy tántorogtam kifelé a zavaros tekintetű tömeggel, remegő lábaimon az ajtón. Vége. Percek kellettek hozzá, hogy nevem újra eszembe jusson, majd újabb órák, hogy felfogjam, ez előre megfontolt szándékkal elkövetett elmeölés volt. Még egy kis, kellemesnek nem mondható, piknik a Südbahnhof várótermében, és vonaton szunnyadva haza döcögés. Újra Budapest, újra föld bolygó, újra nappal, újra hétfő, újra rohanó, normálisnak nevezett embertömeg, és újra ágy. Napok kellettek hozzá míg teljesen kihevertem a merényletet.Kapcsolódó zenekarok:Kapcsolódó koncert: |
Kommentek (0)
Még nincs hozzászólás. Legyél te az első!
Koncert
