Fred Stuhr borzongató világaTool: Sober1993-ban még javában tartott a grunge-láz, már agitált a Rage Against The Machine, divatos lett a rap-metál és még nem kódolták le az Mtv-t. Egy vasárnap estén láttam először a Sobert, emlékszem, mert akkor ment a 120 minutes című műsor, abban. Kábé egy Nirvana és egy Clawfinger klip között. Mit mondjak, azonnal ütött. Azóta is fáj. Ez az írás leginkább róla szól. Helyesebben: az általa alkotott világról. Tim Burton, Nick Park, a Quay fivérek, Jan Svankmajer. Hogy mi a közös bennük? Mindannyian a stop motion animációs technika elismert mesterei. Karácsonyi lidércnyomás, Wallace és Gromit, Peter Gabriel Sledgehammer című klipje a ?80-as évekből ? ezeket azért mindenkinek illik ismerni. Illene Svankmajer munkáit is, főleg, mert cseh, főleg, mert az említettek mindannyian merítettek a műveiből, beleértve Fred Stuhrt is. A cseh mester szürreális, néha morbid világa azt a jellegzetesen közép-európai életérzést tükrözi, amit mi, magyarok nagyon át tudunk érezni. Ebben élünk, azért. A Quay fivérek mellett Stuhr az, aki leginkább átvette, és a maga képére formálta ezt a világot. Két legismertebb művét a Tool együttesnek, a csapat gitárosával, Adam Jonessal közösen készítette. Azóta minden Tool klipet Jones rendez, aki korábban speciális effekteket, maszkokat, modelleket gyártott nagy hollywoodi produkciók (Terminátor 2, Jurassic Park) részére. Jones munkái is jellegzetesen elszállt alkotások, egyáltalán nem hagyományos klipek, de ? és ez teljesen személyes véleményem, nem is lennék hajlandó vitatkozni elvakult Tool-fanatikusokkal ? a Sober és a Prison sex verik a későbbieket. Fred Stuhr olyannyira jellegzetes, kiérlelt stílussal rendelkezett már rövid pályája elejétől fogva, hogy nála teljesen áll az igazán nagy művészekre vonatkozó tétel, miszerint ?egész életében ugyanazt az egy művet készítette?. A Sober klipjében is minden megvan a tipikusan stuhri világ összetevőiből. Beleértve a ?filmzenét? is. Furcsán hangzik, de ebben a videóban a zene és a kép tökéletes egységet alkot, sőt: erősítik, kiegészítik, értelmezik egymást. Valljuk be, azért ez nem annyira gyakori, mint hinnénk. A Sober a Tool mai napig legnagyobb ?slágere?, nem véletlenül. Nálam ott van minden idők tíz legütősebb száma között. A klipeknél az első helyen. És most nem az következik, aminek jönnie kéne. Nem fogom leírni, értelmezni a klipet, mert ebben az esetben teljesen értelmetlennek tartom. Néhány motívum, formai elem, történés, amit kiemelnék, a többi legyen mindenkinek a maga dolga. Érdemes elmélyedni benne, aztán jöhet a kötél. Vagy a Prozac. A sötét, koszos, zárt terek Stuhr minden munkájában meghatározzák a mű alaphangulatát. Nem véletlen a doboz, mint metafora, ami a Soberben is központi helyet foglal el. Doboz a dobozban, önmagába záródó, labirintusszerű terek. Igazi depressziós, klausztrofóbiás hangulat. Figurái csak nyomokban rendelkeznek emberi vonásokkal, itt a főszereplő a koponyájára aszott, repedezett ?bőrével?, rongyos zsákvászon ruhájában a lét-nem lét határán tengődő véglényt formázza. ?Brokifej?, használta rá egy ismerősöm ? kinek mi, ahogy mondani szokás. Maszk-arcú, csonkolt, protézises alakok az árnyék-világban. ?There?s a shadow just behind me. / Shrouding every breath I take...? Ahogyan a zenében a szaggatott dob-basszus menetek nyersen az előtérbe tolakodnak, ugyanilyen kemény, anyagszerű ez a világ a maga rozsdás, koszlott módján. A gitár poroszkálása, az el-elhaló ének pedig az elhomályosuló, elsötétedő képekre rímel. Stuhr műveinek egyik jellegzetes formai eleme, amikor a kamera elhalad a történések, tárgyak, figurák előtt, de nem áll meg, szinte mellékesen, véletlenül mutat dolgokat. Ez az érzelemmentes, pásztázó, kívüláló szemlélet váltakozik a szubjektív képekkel, például amikor a főhőssel együtt belenézünk a dobozba, vagy elindulunk az ismeretlen sötét szobába. Kukkolóból (szebben, sznobul: voyeur) résztvevővé tesz. Nem vagyok pszichológus, de így is könnyedén össze tudom szedni a klip tipikusan a depresszióra, mint betegségre utaló elemeit, a konkrét fizikai tünetek megjelenítéséig bezárólag. A sötét, hideg, kilátástalanul önmagukba visszatérő terek jellemzően a beteg ember pszichéjének működését modellezik, de megdöbbentően életszerű a fejtartás, a mázsás lelki teherrtől görnyedt test, a belassult mozgás vagy a szomatizáló kézremegés megjelenítése is. A magány; a társ, társak keresése; az ismeretlen, kiismerhetetlen külvilág fenyegetése ? mindez benne van. Nagyon kemény. Vizuálisan is zseniális megoldás, amikor a csőrendszer málló, rozsdás burkolatát leemelve nyershús-szerű anyag nyomakszik benne. Ez nagyon is nyilvánvaló utalás Svankmajer egyes műveire, de tudni kell, hogy Fred Stuhr is előszeretettel kísérletezett a hagyományos animáció által ? többnyire nem minden ok nélkül ? mellőzött anyagokkal, mint a hús, a zsír. A forma, ahogy a zenekar tagjai megjelennek, villanásszerűen, remegve, összegörnyedve ugyanebben a térben, éppen csak annyira, hogy tudjuk: ők lehetnek azok, tökéletes. Aki járt már életében Tool koncerten, azt mondja, felejthetetlen élmény. Én nem jártam, de így is sokkal jövök nekik, amiért általuk megismerhettem Fred Stuhr életművét. Aztán megpróbálom továbbadni.Kapcsolódó zenekarok: |
Kommentek (0)
Még nincs hozzászólás. Legyél te az első!