Szörny ZRt.

Mastodon: Seabeast

Alábbi sorozatunkban olyan videoklipeket veszünk górcső alá, melyek valami oknál fogva, formájukban, tartalmukban (vagy csupán azért mert egyszerűen bejönnek) új, másfajta minőséget képviselnek a mezőnyben, mint a nagy átlag. De mi a fasz az a górcső?

Formabontó zenekarnak formabontó klip dukál ? gondolhatná az ember, de ez persze az esetek többségében korántsincs így. Jelen példa a kivételek közé tartozik.

A Mastodon az utóbbi idők egyik legizgalmasabb metál(?)zenekara, pedig semmi igazán újat nem találtak ki. Akkor mégis mi a titkuk? Hát éppen ez az: nincs titok, egyszerűen fogják, és az összes keményzenei stílust felhasználva, gyakran konkrét riffeket, metálkliséket nyúlva/újraértelmezve egy új minőséget teremtenek ? nagyon határozott koncepció alapján. Konceptalbumaik vezérmotívuma az őselemekre (tűz, víz, föld és majd nyilván a levegő) épül, a Leviathan című ? a legújabbat megelőző, 2004-es ? lemez a Moby Dick sajátos feldolgozása. Ez a majdhogynem archetípikus történet adja a vázát az albumnak, melynek Seabeast című darabjára készült a zenéhez hasonlóan kompromisszummentes klip.

Bármibe lefogadom, aki egyszer látta a videót, emlékezni fog rá. Ennek nagyon egyszerű oka van: a formája olyannyira elüt a tucatszám készült hájtek cuccoktól, hogy még. Fekete-fehér, a mozgókép feltalálásának korát idéző, komikusnak ható megoldásai esetleg mosolyt csalhatnak az egyszeri néző arcára ? pedig itten kérem dráma van.

Mielőtt ebbe belemennénk, mindenképpen meg kell emlékeznünk Georges Mélies-ről. Mélies a Lumiére fivérekkel szinte egy időben kezdte a szakmát, de míg a mozi feltalálói a valóságot igyekeztek megörökíteni a mozgóképen, ő pont fordítva, a képzelete alá rendelte az új médiumot. Előszeretettel használt egyszerű, de látványos filmes trükköket, futurisztikus, fantasztikus díszleteket, szerepeltetett maszkos, jelmezes színészeket. Ne feledjük, 1896-ban forgatta első filmjét, és már ekkor felismerte, hogy a mozi olyan illúziót képes teremteni, mint addig semmi, és ő ezt ki is használta. Míg Verne megjósolta, ő be is mutatta, ahogy az ember a Holdra lép ? ez talán a legközismertebb filmje, az Utazás a Holdba, 1902-ből. Talán megvan, amikor a holdacska arcába egyszerre csak belefúródik egy rakéta, mintha valami tortába csapódna be; ezt a jelenetet szokták idézgetni itt-ott, na, azt ő készítette. Abban a filmben még marslakók is megjelennek, szóval az ufós sci-fi alapjait is az öreg tette le a film történetében.

Nem véletlenül került elő Mélies neve, a Seabeast alkotói kicsit előtte is tiszteletüket teszik a klippel. A különös képkivágatban ?elúszó? papírra rajzolt tengeri lény, a színpadon megjelenő, maszkot viselő szörny-szereplők, az árnyfigurák és a színpadi díszletek mind az ő munkáit idézik. A szaggatott felvétel, a túlzott gesztusokkal, teátrálisan mozgó figurák is az ősfilm formai jegyeit mutatják, és igazán jó (bár ez sem eredeti ötlet, de az egész nem az, ugye), hogy a zenekar tagjainak csak az árnyképei jelennek meg, néha a klasszikus színpadon, néha képkivágatban. Nem hiszem, hogy tudtak volna egymásról, de nagyjából a klippel egy időben, illetve valamivel előbb készült Jeles András József és testvérei című filmje, melyben végig árnyjáték formájában meséli el a bibliai történetet. Ez persze csupán érdekesség, azt a filmet elég kevesen ülik végig...

A Mastodon klipjét viszont ki lehet bírni, és érdemes figyelni a történetet is, mert bármilyen egyszerűnek tűnik, nem egy olvasata van a dolognak. Gondolom én. Zanzásítva: adott egy hittérítő-szerű, furcsa gázálarcos figura, aki a tengeri szörnyeket próbálja valami búcsúcédulával megtéríteni. Vele keveredik konfliktusba egy hasonló, cilinderes alak, akinek ez nem igazán tetszik. Közben feltűnik a színen egy morbid szirén is, jó dagi a szerencsétlen, amolyan fókamozgással keveredik ki a vízből, és egy szikla-piedesztálra emelik a szörnyek. A cilinderes alak nem tudja meggyőzni a térítőt, ezért megöli, majd megöli a szirént is az időközben érkezett hajóról leszálló pap/szerzetes(?) figyelmeztetése ellenére. Ezzel magára haragítja a tenger mélyén lakó ősszörnyeteget, aki a végén őt veszejti el. Egyszerű, de mélyértelmű a sztori, nekem kicsit az ember(iség) túlzott önértékeléséről, a természet leigázásáról, az ismeretlen megismerés nélküli meghódításáról szól. Mindezek veszélyeiről. Átvitt értelemben az erő gátlástalan használatáról, és a szükségszerű végzetről. Jó pár példát lehetne mondani akár legújabb kori történelmünkből is arra, hogy ha két eltérő kultúra találkozik, a megértés igénye nélkül, a hódítás kényszere és a kommunikációs zavarok által milyen hamar fordul agresszióba a történet.

Nekem ez jön le. A hagyományostól eltérő koncepció, jelen esetben Ahab kapitány, Joseph Merrick és Queequeg (magyarul: Kvikveg) története és a klip különös formája együtt örökérvényű, metaforikus tanmesévé válik. Ez emeli ki a direktben politizáló, bumm-a-fejbe attitűddel megáldott munkák sorából, ezért érdemes kicsit elmélyedni benne.

A Mastodon legutóbbi albumát már igazi nagy kiadó adta ki, és én nem állok be a szokásos fanyalgók sorába, hogy elkurvultak meg hasonlók, mert ez butaság. Léptek egyet, így megtehetik, hogy hasonszőrű zenekarokkal, mint a Tool hirdessék az igét. Ez jó. Hogy még egy ehhez hasonló klipet nem fognak készíteni, arra a fejemet teszem. Ez meg rossz.

(A hivatalos honlapon nincs meg a klip, de például a youtube-on megtalálható.)

• Mastodon