Hazajáró lelkek

Sonic Boom Six, The Levellers; A38, november 15.

Ha létezik első hallásra szerelem, akkor ez az: a Sonic Boom Six énekesnője, Laila K hangjába a legelső pillanattól kezdve, amikor meghallottam, belegárgyultam. Ugyanígy vagyok a zenéjükkel is. Ötödször jártak Budapesten, és megint nem sikerült csalódást okozniuk. Sőt!

Először azért egy kis SB6 budapesti koncerttörténet. Először jó két és fél éve a Süsiben léptek fel, ami azóta megszűnt. Néhány hónappal később a Kulti kistermében játszottak, na, annak dózer. Ezután a Kuplung következett – ott sincsenek már nagyon koncertek. Idén februárban a Dürer kistermét sikerült bevenniük. Az még megvan, bár ott volt a legkevésbé élvezhető az előadás, és ennek nem ők voltak az okai. Ott a helyi keverős egyszerűen beleszart a dologba. Szóval oda ne is menjenek többet. Most az A38 következett, gondoltam, az meg majd elsüllyed. Nem süllyedt el, de ez sem a zenekaron múlt. (És ha már itt tartunk: részemről örök hála a Kurva anyád! Bookingnak a korábbi koncertek szervezéséért. Köszikösziköszi!)

Valószínűleg tartották a nyolc órás koncertkezdést, mert negyed kilenc után, amikor odaértem, már tartott a buli. Szellősen, de azért voltak a teremben elegen, néhányan táncoltak, de látszott, hogy sokan a főzenekar Levellers kedvéért kúsztak le a hajó gyomrába. (Erre főként a megjelentek életkorából következtettem: a 30+ korosztály képviseltette magát, meg volt nem egy negyvenes is, akik valószínűleg még a ’90-es évek elejéről emlékeznek a „folkpunkokra”. Nekem akkor sem jött be annyira, amit műveltek; a Dog Faced Hermans-hez vagy az Archbishop Kebabhoz képest gyengének tűntek, aztán mégis ők futottak be. Mindegy. A Levellersről több szót nem is ejtenék, mert nem lenne tisztességes tőlem. Behozták a közönségüket, és megmozdult a hajó is. Viszont köszönet nekik, hogy elhozták Sonic Boomékat.)

A hajón a hangzás persze tökéletes volt, masszív dob-basszus alapokkal, ami főként az ilyen ugrálósabb, hip-hopos marhulásoknál jött le igazán, mint a Tell Me Something That I Don't Know. Én erre értem le, és kicsit elszomorított, hogy tényleg új gitárosuk van. Nem is a játéka miatt, hanem, mert már megszoktam a régi langaléta csávót, és ő tényleg ízesebben, lazábban tolta az ilyen skás témákat. Most, mint a legutóbb, itt volt a kiegészítő gitáros, harsonás, néha a bőgőt is kezelő multiinstrumentalista tag – aki korábban szerintem azért nem jött velük turnéra, mert nem fért be a kisbuszba.

Ment az ugrabugra a zenekar részéről, és bár a közönség visszafogottan táncikált, az arcokról lerítt, hogy rendben van a dolog. A Sonic Boom Sixet nem lehet mosoly nélkül nézni. Ami mindig feltűnt, hogy ugyanúgy élvezik a saját bulijukat, mint a közönség; és a rengeteg turné, koncert ellenére semmi (meg)fáradtság nem látszik rajtuk. Laila meg amikor buzdítja a közönséget, hát, bájos, kedves aranyos – ilyenek jutnak eszembe. Nagy kedvencem, a Piggy in the middle zárta az estét, de előtte még a csini frontlány szépen tagolt angolsággal elmagyarázta, hogy hol lehet majd koncert után „say hello to us”.

Mentek is az emberek a merch-pulthoz. Egyébként biztos jó volt nekik is, amikor érezték, hogy a lábuk alatt megmozdul a hajó.

• Sonic Boom Six
• The Levellers