Bodomm-bodomm

Children Of Bodom a SYMA csarnokban

Rovat: Beszámoló | Felkerült: 2009. február 9., hétfő | Írta: Gibi

Az "ezer tó országának" leghírhedtebb tava ihlette a nevét annak a zenekarnak, akik budapesti koncertjéről tudósít Gibi kollégánk. (Aki nem tudja - Van ilyen metálos? -, kik is Bodom gyermekei, járjon utána!)

Február 7-én este körülbelül 2000 embert ütött ki szikrázó, technikás zenéjével, és az ezzel párosuló kíméletlen energiával a finn Children Of Bodom, napjaink egyik legjobb metálzenekara.

Hogy milyen metál, azt nehéz lenne meghatározni. Dallamos thrash, melodikus black, neoklasszikus heavy metal-szólókkal tarkított death, 21 . századi power/speed? Valószínű, Childrenéket nem lehetne besorolni egyik alműfajba se, de ők ettől jók. Aki a durva zúzást szereti, az ugyanúgy elégedett lehet velük, mint aki a dallamos metál felől érkezett. Hihetetlen, ahogy egy számon belül váltakoznak a durva és dallamos részek szinte minden műfajbeli szabályt felrúgva. COB-ék olyan ösvényen haladnak, amelyet ők maguk taposnak ki, és amelyen valószínű rengeteg trónkövetelő fog tolongani, akiknek piszkosul nehéz dolguk lesz.

Őszinte leszek, a zenekar témavilága és imidzse messze áll tőlem, ennek is köszönhető, hogy a koncertlátogató, 99%-ban feketébe öltözött tömegből kissé kiríttam zöld-fehér felsőmmel (Hali forever!). De a zene! Istenem! Az szívemből szól.

És hogy szólt! Mintha otthon a lejátszóból bömbölne: kristálytisztán, csilingelve, harapva, száguldva, fejet lerobbantva. És szerintem ebben a zenében van humor. Ezt mindenféle halálszöveg ellenére lehet, hogy a zenekar is érzi, hiszen Alexi Leiho vidáman kommunikált a számok között a közönséggel. Nyomta a Fucking Crazy Budapesteket, vigyorgott, poénkodott, együtt élt azokkal, akik a számaiból töltődnek fel. Még egy „Köszönöm”-mel is megörvendeztetett minket, finnugor tesókat.

Alexi Leiho Kirk Hammett, Metallica-mágus szerint a világ egyik legjobb gitárosa. Egyetértek ezzel a véleménnyel én is, számomra olyan ő, mint hajdanán Chuck Schuldiner volt. Énekhangja is hasonlít hozzá. Ars poetica-ja szerint: "Néha úgy érzem, ha valami rossz történik, a vigaszt a gitáromban találom, ami mindig ott lesz nekem. Sokszor aludtam már a gitárommal." Elképesztő szólókat nyomott a koncert alatt Roope Latvala ritmusgitárossal és Janne Wirman szintissel együtt. Gitárzseni(k). A legváratlanabb helyeken bukkanak fel fénysebességgel száguldó futamaik. Olyan erő van a számaikban, ami még a magyar gazdaságot is talpra állítaná.

És a kitartásuk. Egy ilyen este még a közönségből is kivesz. Ehhez képest a Blooddrunks Európa-turné január 30-án indult Berlinből, a február 7-i budapesti koncert a nyolcadik volt a sorban, és március 2-áig vár még a fiúkra 17 fellépés. Szép tempó! Az előadáson azonban nem érződött a fáradtság, gőzerővel záporoztak a legendás számok, a Sixpounder, az Angels Don’t Kill és a többiek. A végére három ráadást adtak még, egy új számot, egy ősi somethingwild-ost, és a csúcsot, a Hate Crew Deathrollt! Nagy élmény volt a közös éneklés, üvöltés!

Az előzenekarok közül a finn Diabloról lecsúsztam, a Cannibal Corpse-ról viszont nem. Az ő zenéjük nekem egysíkú, bár aki a hagyományos death metalt, grindcore-t szereti, az jól szórakozhatott, mert a zenekar tagjai felszántották a színpadot. A sötétben egy sarokban biztos elégedetten vigyorgott Boz Cordolla.
Aki lemaradt a Childrenről, annak ajánlom a 2006-ban kiadott koncert DVD-t, a Chaos Ridden Years-t. Egy újabb pluszpont a finn országimázs-központnak!