Éjfény: Darkzone(EP – 2008)Jómagam mindig kicsit értetlenül állok a nem magyar nevű, de magyarul éneklő bandák előtt, de ezt még valahogy megértem, hisz van pár dolog, ami magyar nem hangzik túl jól. Amit viszont sokkal nehezebben tudok feldolgozni, az az, hogy miért választ magyar nevet az a zenekar, amelyik angolul adja elő dalait. Rendben van, hogy a rock nyelve az angol és hogy globalizálódunk, meg hogy mindenki szeretne külföldön (is) érvényesülni, nemzetközileg ismert lenni, ami ugye elég nyilvánvalón szinte lehetetlen magyarul. Gyanítom, az éjfény is hasonló cipőben járhat (bár megeshet az is, hogy valakinek angolul könnyebb összehozni szöveget, édes anyanyelvünk hosszú szavai ugyanis eléggé megnehezítik a szövegírók dolgát), de mentségükre legyen mondva, ők eleinte magyarul nyomták s csak menet közben váltottak nyelvet. Az biztos, hogy a nemzetközi piachoz (ha ilyen vágyaik vannak) a nevet is meg kell majd változtatniuk. 2002 óta három magyar nyelvű anyaga jelent meg a csapatnak, ez a mostani egyfajta best of, angolul. Fokozatosan úszik be a Flesh, verzéje szaggatott, refrénje dallamos, a dal maga emlékezetes. Alkalmas nyitónóta. Akelára emlékeztető zakatoló/őrlő témára épül a Machine man, melyben elvont hangulatú dallamos és zordabb (majdnem hörgős), mélyebb ének váltakozik. Refrénje vontatott, melankolikus dallamokra épül, a grúvos betét után true metal ízű szólócska és „főrefrén”, majd kissé zilált thrashes szóló következik. Akusztikus, szólós bevezetővel indul a kicsit balladás The infidel, melyben epikusabb a hangvétel refrénben, szólóban egyaránt, egyszerű, hatásos, nóta. Középtempós, kicsit szögletes, kicsit zakatolós nóta a So many, refrénje a szokásos módon dallamos, éneklős, gitármelódiái melodikusak. A Chase egy lendületesebb szerzemény, melyben újra a hörgés és a tiszta hang váltja egymást, ízes és villantós benne a szóló, atmoszférikus a refrén. Lassú szaggatás, vontatott/elnyújtott ének, egyszerű, fülbemászó, női énekkel (Péti Krisztina) megtámogatott refrén jellemzi a borongós, mégis dallamcentrikus Wall-t. Ütős zárás, szerintem a CD legjobbja, bár nem könnyű a választás. Fokozatosan úszik be a Flesh, verzéje szaggatott, refrénje dallamos, a dal maga emlékezetes. Alkalmas nyitónóta. Akelára emlékeztető zakatoló/őrlő témára épül a Machine man, melyben elvont hangulatú dallamos és zordabb (majdnem hörgős), mélyebb ének váltakozik. Refrénje vontatott, melankolikus dallamokra épül, a grúvos betét után true metal ízű szólócska és „főrefrén”, majd kissé zilált thrashes szóló következik. Akusztikus, szólós bevezetővel indul a kicsit balladás The infidel, melyben epikusabb a hangvétel refrénben, szólóban egyaránt, egyszerű, hatásos, nóta. Középtempós, kicsit szögletes, kicsit zakatolós nóta a So many, refrénje a szokásos módon dallamos, éneklős, gitármelódiái melodikusak. A Chase egy lendületesebb szerzemény, melyben újra a hörgés és a tiszta hang váltja egymást, ízes és villantós benne a szóló, atmoszférikus a refrén. Lassú szaggatás, vontatott/elnyújtott ének, egyszerű, fülbemászó, női énekkel (Péti Krisztina) megtámogatott refrén jellemzi a borongós, mégis dallamcentrikus Wall-t. Ütős zárás, szerintem a CD legjobbja, bár nem könnyű a választás. |