Pelican koncert - posztrock az A38-on

Két év kisbuszos turnézásának élményeiből táplálkozik az amerikai Pelican legutóbbi albuma: a hatalmas bulik, és a végeláthatalan, egyik városból a másikba átutazott éjszakák csakúgy benne vannak, mint a családtól való távollét szomorúsága. A Pelican a post-rock, post-metal zenekarok sorát gyarapítja: remek, intelligens, érzékeny és kemény bandák tartoznak ide, amelyek a rock’n’roll, az indie és a keményebb rock határmezsgyéjén egyensúlyozva bűvölik el avatott közönségüket - a Budapesten ritkaságszámba menő zenei élményt szeptember 30-án, az A38 hajón élhetjük át, a szintén amerikai Torche és a győri Pozvakowski hathatós közreműködésével.

Legújabb, 2007-ben megjelent City Of Echoes című albumához a Pelican ismét egy erős és nyilvánvalóan megalapozott koncepciót talált: a 2001-ben alakult chicagói zenekar ezzel az albummal úgy akar reflkektálni a globalizáció folyamataira, hatásaira, ahogy az a legtermészetesebb egy turnézó csapattól: dalban mondják el a kisbusz ablakán kifelé bámulva látottakat: azt hogy a globalizáció hatására hogyan uniformizálódnak az utcák és az emberek az általuk meglátogatott városokban, országokban, ám ennek ellenére mégis mennyire különböznek egymástól... és persze az az öröm is ott van a dalokkban, amit az okoz, hogy legyél bármely pontján a világnak, egy kis klubban mindig összejön egy maréknyi ember, akik bár nem beszélik a nyelvedet, de mégis örömmel üdvözölnek téged, és élvezik szavak, ének nélküli post-rock zenédet.

A post-rock az alternatív rockzene egyik válfaja, melyre jellemző, hogy a rockzenében megszokott hangszerek mellett olyan ritmusokat, hangszíneket, dallamokat és harmóniákat is alkalmaznak, melyek hagyományosan nem voltak jelen a műfajban. Vagy a másik oldalról: a rockzenei hangzás nem rockzenében való alkalmazásáról van szó, csak más hangszínben, más hangszerekkel. A post-rock zenekarok jellemzően instrumentálisak, tehát nincs énekes, gyakran felfedezhetők ambient, jazz, experimentális és elektronikus hatások alkotásaikban, és ha mégis használnak dalszövegeket mondanivalójuk kifejezéséhez, akkor előfordulhat, hogy sajátos, halandzsa nyelven teszik ezt - gondoljunk csak a Sigúr Rósra.

Mint a legtöbb zenei stílus esetében, pontos definícióra a post-rock kapcsán sem lehet számítani, így ez a műfaj is afféle gyűjtőfogalommá vált. Így fordulhat elő, hogy a '90-es évek elején a Don Cabarello és a (szintén chicagói) Tortoise is afféle műfajalapítónak (vagy korai képviselőnek) lett elkönyvelve, noha zenéjüknek vajmi kevés köze van egymáshoz, leszámítva hogy mindkettő instrumentális, gitárok és dob köré épül. Talán ennek is volt köszönhető, hogy egy idő után mind a hallgatók, mind a zenészek igyekeztek távol tartani magukat a kifejezés használatától. Ennek ellenére az olyan együttesek, mint a Godspeed You! Black Emperor, az A Silver Mt. Zion vagy a Mogwai közmegegyezés szerint post-rock zenekarnak számítanak.

Azt sem sokan vonják kétségbe, hogy a műfaj ugyan mindig is underground rétegekben létezett (a kilencvenes években legalábbis), de időnként kisebb kihatással volt a mainsteram zenére is, elég csak Izlandra, vagy és a már említett Sigur Rósra gondolnunk. A jelenkorban is több olyan zenekar van, mely igyekszik továbbvinni a "rock utáni rockzene" hagyományait, köztük az Explosions in the Sky, a Cordis, a Mono, és az a Pelican, mely ezúttal Budapestre látogat.

A Pelicant ugyanez teszi különlegessé, mint a komoly világhírnek örvendő Isis-t: a post-rock jellemzőket gitár és riffcentrikus fémzenébe oltották, létrehozva ezzel a post-metal műfaját - nagyjából ugyanakkor, amikor a Neurosis is feltűnt sludge metal alapokra építkező, "saját post metaljával". Az összehasonlítás már csak azért is helyénvaló a legendás zenekarokkal, mert sok szálon kötődnek egymáshoz - elég csak annyit mondani, hogy az egyik korábbi Pelican-album képi világa az Isis énekes Aaron Turner fejéből pattant ki, és Aaron saját kiadója, a Hydra Head gondozásában jelent meg.

A szeptember 30-ai est másik amerikai vendége a 2004-ben alakult, kezdetben projetkzenekarként működő Torche, mely a doom metal legnagyobb alakjai, így a Black Sabbath és a Cathedral által kijelölt úton halad tovább, egyre gyorsulva: zenéjüket gyakran minősítik diszkó-doomnak. A párosítás talán meglepő, de tényleg ez a helyzet: Meanderthal című albumuk dalai alig pár perc hosszúságúak, szemben egy átlagos doom tétellel, és minden súly ellenére bennük van a potenciális slágeresség is. A zenekar legutóbbi albuma már a Hydra Headnél jelent meg, de az is remek ajánlólevél, hogy a Mogwai, az Isis, Jesu, vagy éppen a japán legenda, a Boris társaságában is játszottak már.

A hazai vendégzenekar, a Pozvakowski valószínűleg a legjobb választás volt az estére a szervezők részéről - akinek a zenekari fotók alapján nem jutna eszébe, hogy a győri srácok életfilozófiájában elég sok közös pont lehet a tenegeren túliakkal, azt is meggyőzik a tények: a "Pozva" az - amúgy nem túl népes - hazai experimentális, post-rock szcéna egyik legígéretesebb képviselője. A kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetnek a vizualitásra is: karakteres zörejzenéjük 8 vetítőgép segítségével válik teljessé, melyekkel nem csak a színpad mögé, hanem sokszor a nézőtérre belógatott fátylakra is vetítenek. Az együttessel a neves szaxofon virtuóz Grencsó István is rendszeresen együtt zenél, európai kiruccanásaik során pedig a Mono, a Gotbucket vagy éppen Guapo mellett léptek fel kis klubokban, foglaltházakban. A Negative Art meghívására korábban Jarboe előtt is szerepeltek.

A három zenekar koncertjére jegyek elővételben is kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható, sőt: akár a mobilunkra is kérhetjük a belépőt. Ezt már csak azért is érdermes, mert a leggyorsabb MOBILticketes vásárlók a Pelican és a Torche lemezeit kapják ajándékba - a nyerteseket a Ticketportal oldalán megadott e-mail címen értesítik.

• Pelican
• Pozvakowski
• Torche

• 2008. szeptember 30., kedd @ Budapest, A38 állóhajó

• Negative Art Prod.