10 Years After - Woodstock a XXI. században- avagy nincs halál az élet utánKellenek hősök, a mindennapokba kellenek olyan alakok, akiket valamiért tisztelünk, s olyanok is akiket legszívesebben pofán öntenénk egy lavor forró szurokkal, majd üveggyapotba forgatva egy szöges ágyra fektetnénk. Visszakanyarodnék egy pár nappal, s egészen a múlt szombat estéig nyúlnék vissza, hogy mutassak egy jó példát, aminek bár semmi köze nincs a koncerthez, de nem bírom ki, hogy ne adjak hangot indulatomnak.
A pult egy szentély, ebben megegyezhetünk. A csapos pedig egy tiszteletre méltó pap aki áldoztat minket. De már a középkorban eltörölték a búcsú cédulákat, és nem a befizetett összegtől függőn üdvözül az ember. Hát akkor, szombaton, azon a helyen, ami nemrég nyílt a városliget szomszédságában, Levente "tiszteletes" (mert ez volt a neve az úrnak) csak akkor itatott, ha megfelelő mennyiségű, és megfelelő árfekvésű italt rendeltél, így én a magam szégyenteljesen szerény, egy korsó sörömre, jó 30 azaz harminc percet voltam kénytelen várakozni, holott volt párszor, mikor a telihold arcú esperes úr rám nézett.
-Mond fiam, mire szomjazik gyarló tested, krisztus melyik testnedvét vennéd magadhoz? - valami ilyesmit akart kifejezni a felhúzott, de mérő szemöldök, a szűk tekintet.
-Egy korsó sört kérnék. - szóltam. Az áldásadó hallgatott, majd egy kicsit megrökönyödött megvetéssel az arcán, kisvártatva elfordult tőlem, s értékesebb hívek után nézett.
Na ezt eljátszotta velem vagy háromszor. Mondhatni tele volt a faszom az egésszel, de a korsóm még mindig üres volt. Azt hiszem ő az, akit abba az üveggyapotos cuccba képzeltem bele.
Node, vannak hősök. Egy másik Levente, (amúgy én is Levente vagyok, s ha valaki az esperes úr védelmére akar kelni, lent megtalálja a nevem, küldjön e-mail-t, vagy hallgasson örökre) s ez a Levente köti vissza sztorimat az A38-hoz, hiszen a "jó" Levente, a hívek feltétlen gyámolítója, az ital gyorskezű szervírozója, az állóhajón teljesít szolgálatot. Azon a hajón, ami kedden este, egy fantasztikus koncertnek adott otthont.
A 10 Years After közönsége, javarészt jólszituált negyvenesekből állt, meg persze egy-két suttyóból, többek között belőlünk. A zenekar maga a 60-as évek második felében alakult, s mára egy énekes/gitáros csere után, mit sem vesztettek akkori lendületükből. Igazi angol, blues zenekarnak indultak, de valami több volt bennük, valami más szemszögből nézhették a világot és a zenét, így hamar kiemelkedtek a mindennapok zenekarjai közül. Most is, így több mint 40 év után, az öregek hatalmas energiával csapatták a rockot, és egy olyan, közel két órás, koncertet dobtak a lábunk elé, amit nagyon kevesen tudnának megcsinálni. A közönség meg olyan hálával fogadta őket, hogy a zenészek szinte pironkodtak a színpadon, mintha ez még nekik is meglepő lett volna. Igazi örömzene volt az amit produkáltak. A személyenkénti brillírozások után, amitől mindenki padlót fogott, úgy durrantottak össze egy komplett zenekarhangzást, hogy az ember csak kapkodott a levegő után. Az apánk korabeli közönség meg már felengedve bólogatott, és tapsolt. Mert mindent meg kellett tapsolni. A dobos, egy negyedórás kis szólószámmal ajándékozta meg a közönséget, és én már azt vártam, hogy melyik pillanatban leheli ki a lelkét, mert azt az energiát még egy edzett fiatal is megirigyelhetné. A hajó tökéletes otthont biztosított a kis nosztalgikusnak induló, de hihetetlenné fejlődő bulinak. Teltház volt. Voltam már párszor az A38-on, de most láttam először, teletömve. Az utolsó taktusban még Jimmy Hendrixet is toltak, nem kis sikerrel, nem kis átéléssel, és egy szem hiba nélkül. A rock zene ősatyjainak egyike, elkáprázatott mindenkit.
Én személy szerint teljes sokkban voltam a koncertet követő másfél napban. Azt hiszem, ha nagy leszek és rocksztár leszek, így akarok „megöregedni”, és arcon röhögni mindenkit, aki át akarja adni a helyét a villamoson.
-fegyvernekylevente |
Kommentek 
