Kivonulás után visszatérés

Egy felemás szombat utáni vasárnapon, ami nem csak a hetet zárta le, de a 2008-as Szigetet is, ismét nagy lelkesedéssel közelítettem meg a Hajógyári-szigetet. Hogy miért? Mert a death/grind szcéna egyik legjelentősebb és -innovatívabb bandája, a brit Carcass újra összeállt, nagyjából a régi felállásban. Az 1993-ban a ’Heartwork’ című alapvetést az asztalra letevő, de már előtte is bőven maradandót alkotó, majd ’95-ben a ’Swansong’-gal búcsúzó brigádból sajnos a dobos Ken Owent helyettesíteni kellett, mivel Ken sajnálatos módon agyvérzésen esett át. A dolgot szerencsére túlélte, de dobolni már nem tud úgy, mint előtte, úgyhogy helyette Daniel Erlandsson biztosította a ritmust, akivel a gitáros Mike Amott együtt muzsikál az Arch Enemy-ben. Persze ez a nap nemcsak a Carcassról szólt, de számomra legnagyobbrészt igen, úgyhogy nem sok minden másról fogok írni, amiért előre is elnézést kérek azoktól, akiket minden más jobban érdekelt volna.

Sajnos a kanadai Three Inches Of Blood fellépéséről most is lemaradtam, pedig a banda érdekes zenét játszik, kíváncsi lettem volna rá élőben, kár, hogy olyan korán kezdett. A Pro-Paint se láttam végül a Hammerworldben, de őket egyszer láttam őket élőben, akkor körülbelül három szám után unalmassá vált számomra, így valószínűleg most sem élveztem volna jobban a dolgot. Az ezután következő Moby Dicket viszont már tetten értem, a soproni fémmunkások ezúttal is hozták a formájukat, profi produkciót láthattunk-hallhattunk tőlük, egész tűrhető megszólalással, mármint a sátorban megszokottakhoz viszonyítva.

A Converse Wan2 Színpadhoz a holland Moke fellépésére értem át, a kellemes pop-rock muzsikát játszó brigád a hangulat terén a Depeche Mode ’Enjoy The Silence’-ének feldolgozásával ért el áttörést. Az áttörés elérése nem meglepő, elvégre közismert és közkedvelt nótáról van szó, az viszont, hogy pont ezt választották ki feldolgozásra, valamelyest mégis váratlan, hiszen annyi mindenki próbálkozott már ezzel, hogy nem számítottam volna rá. Mindenesetre egyre többen szivárogtak befelé a sátorba a koncert során.

A Nagyszínpadon a Tankcsapda adott menetrendszerű koncertet, de inkább megkíméltem magam attól, hogy a közelébe menjek, csak távolról csíptem el pár hangfoszlányt.

Helyette inkább visszaballagtam a HW-be, ahol is a legendás thrash banda, a még mindig aktív Exodus volt a következő műsorszám. Sajnos nem a világ legjobb koncertjére került sor, mivel a hangosítást ezúttal is sikerült úgy elrontani, hogy gyakorlatilag a számok felismerése is nehézségekbe ütközött. Igaz, amúgy se túl szimpatikus nekem mindaz, amit az Exodus képvisel, például nagyon fárasztónak tartom, amikor egy amerikai zenekar frontemberének minden második szava ugyanaz – igen, az a négybetűs –, az ilyesmi nem kemény és vagány, hanem béna és szánalmas. De itt azért továbbmentek ennél: a közönséggel is ezt a szót kántáltatták jó ideig, hogy végleg elmenjen a kedvem tőle, hogy valaha megint Exodus-koncertre menjek. (Bár, ha úgy fogom fel, hogy a hangtechnika kezelőinek üzentek ezzel, akkor mindjárt érthetővé és megbocsáthatóvá válik a dolog számomra.) De hogy ne legyen rosszindulatú: a közönség vevőnek bizonyult a thrasherek előadására, és nem volt rossz hangulat a bulin, zeneileg pedig természetesen igen magas színvonalú előadást mutattak be a ’85-ös ’Bonded By Blood’-dal maradandót alkotó zenekar tagjai.

Mindazonáltal már vártam, hogy kezdjen végre a Carcass, amire aztán végül sor is került. Az intro után belekezdő banda sajnos nem dörrent meg olyan jól, mint szerettem volna, de a hangzás azért élvezhetőbb volt az előző napi borzalomnál, ami a Meshuggah-koncert alatt volt tapasztalható. Itt már legalább a számokat is problémamentesen fel lehetett ismerni, de volt valami zavaró mély búgás, legalábbis egy darabig. Jó volt hallani Jeff Walker sajátos hangját, valahol a hörgés és károgás között félúton, meg persze a death metalt a dallamokkal meg más egyebekkel ötvöző nótákat. Volt egy megható jelenet is: Ken Owent bemutatták mint dobost, sőt, Ken ütött is valamennyit. Nosztalgia is volt persze: Jeff megkérdezte, ki volt ott annak idején a banda ’90-es koncertjén a Fekete Yukban, és bizony voltak többen is, akik feltehették a kezüket. Maga a koncert viszont szerencsére egyáltalán nem fáradt nosztalgiabuli volt, egy friss, erőteljes death metal formáció volt a színpadon és csinált egy friss, erőteljes death metal bulit.

Sajnos a visszatérő Suffocationt kihagytam Budapesten, de a Cynic és a Gorefest bulijain már ott voltam, és íme, most a Carcasst is láthattam. Még egy jó Atheist-koncertre elmennék azért valamikor – lehet, hogy épp jövőre, a Szigeten?

• Sziget 2008