Itt van az ész, itt van újra...

Sziget, szombat

...S szép, mint mindig - énnekem meg az jutott eszembe, hogy harminc éves kor alatt nincs is sok értelme kimenni a Szigetre. Bölcs öregemberként jó nézni a sok vidám, beállt fesztiválozót, sörözgetni a haverokkal, aztán nyugiban lelépni mindenfajta lelki és egyéb megterhelés nélkül. Ja, meg persze beesni egy-két koncertre.

Serj Tankiant tisztelem, becsülöm, szeretem. Egy tíz évvel ezelőtti System Of A Down koncertért valamelyik nemesebb szervemet szó nélkül odaadnám bárkinek. Ez a koncert viszont körülbelül olyan volt, mint amikor egy kamaszkori szerelmével összefut az ember tizen-egypár év után: jó az, örülünk neki, sorra vesszük, kivel mi történt, ésatöbbi. De már nincs meg az a plusz, a tétje, valami, ami pörgeti az embert. Na, hát ilyen volt Serj Tankian koncertje. Fehér zakó, cilinder és az a mosoly-vigyor, ami miatt mindig is szerettük. A hangja nem változott, árad, bármire képes vele. Valami mégis hiányzik. Az Empty Walls-szal kezdtek, ami borítékolható volt, és én már akkor tudtam, hogy nem ez lesz az a koncert, amit életem végéig emlegetni fogok. Egyrészt a Sziget-hangzás: bent középen, a keverő előtt tizenöt méterrel úgy szólt az egész, mintha kicsit hangosabban hallgatnám a rádiót. A dob meg a basszus átjött, és szerencsére Serj hangja is, de a gitárosok teljesítményét nem tudnám értékelni, ugyanis valami kásás zsizsergést hallottam. Meg a tömeg önfeledt énekét némely dal refrénjénél, ami simán elnyomta a zenét.

Haverom-kollégám, mielőtt a koncert felénél lelépett volna, még megjegyezte, hogy mostanában túl sok britpopot hallgat Serj. Hát, lehet. Belassult, lagymatag háttérzenének éreztem sokszor, a zúzásból meg hiányzott a lélek. Ami a SOAD-ban megvolt, valószínűleg a többi zenekari tag miatt is. (Apró közbevetés: annak a zenekarnak minden tagját név szerint meg tudtam jegyezni, pedig igen hülyén hangzó neveik vannak.) Jól, korrekten nyomták a session-zenészek, szó se róla, de más az, amikor valaki a barátaival nyomul, mint amikor a főnökével, bármennyire is jó fej az öreg. Végignéztem, tényleg jó volt látni az örmény ördögöt, az agitálós nagydumákból szerencsére nem volt túl sok - körülbelül ennyi.

Még mielőtt belekezdenék a Meshuggah-ba, meg kell emlékeznem a Converse-sátorról, ahol még a Serj Tankian koncert előtt fordultunk meg tanult kollégáimmal. Szóval mindannyian megegyeztünk abban, hogy ez a legjobban kitalált szerkezetű, tényleg a tökéleteshez közelítő akusztikájú sátor a Szigeten. A Fish! zenekar koncertjének végére sikerült beesni, egész jó volt. A csávók jól nyomták a fankirokkot, a frontembercsávó meg a hülye Kidrokkos kalapjában szépen énekelt.

És akkor a Meshuggah. Tisztelem, becsülöm a zenekart, de szeretni nem tudom. Nem tudtam eddig. Hiába a virtuóz hangszeres játék, az eszement ritmusképletek, a brutkó üvöltözés, az albumaik nekem három szám után unalmassá válnak. Ezért nem is fogok számcímeket írogatni, mert nem bírtam sose megjegyezni őket. Bár a Combustine-t az új albumról szeretem, szerintem nem játszották. A koncert egész komoly hányadát egyébként a Nothing album dalai adták, nem véletlenül. A Rational gaze-re például már én se bírtam megállni, és felzúzattam a tömeg tetejére. Persze, szokás szerint, leejtettek, de addig jól elszörfölgettem. Nem tudom, egyébként hogyan szól a cucc a HammerWorld sátorban, a Meshuggah hangzása természetesen tökéletes volt. Érdekes, hogy némely szanaszétbarmolt témáikra komolyabb mozgás kerekedett, mint egy punkkoncerten. Nem tudok sokkal többet írni: amikor a végén Tomas Haake előjött a dobok mögül, és egy kedves mosollyal kísérve, elegánsan bedobta előbb az egyik, aztán a másik dobverőjét a tömegbe, akkor úgy gondoltam, hogy oké, rendben, érdemes volt eljönni. Nyilván mindenki eldobálja a dobverőit, de ez tényleg más volt. Érdemes megnézni élőben, szerintem lejön majd, miről beszélek.

A metálosoknál Superbutt volt, aztán Subscribe, de az a helyzet, hogy előbbiről lemaradtam az Unicumgolyó-sör kombó tesztelése okán, utóbbi meg annyira nem jött be. Így lassan elballagtunk. Itt a vége, fuss el véle.

• Sziget 2008