Sziget – Szerda – Szórakoztatóipar

Én tudtam, hogy az egyik napról a másikra, nem lehet csak úgy eljönni a szigetről. Még ha az ember testileg el és hagyja azt a sárkupacot, vissza kell menni a csomagmegőrzőbe, hogy az ott elhelyezett épp elmét magához vegye, és száz százalékosan visszaálljon a taposómalomba. Főleg ha előző este olyan remek események tanúja lehetett, mint mondjuk egy Anti Flag vagy egy Alanis Morissette koncert.

Csak a nagyszínpad helyét tudnám megmondani, az az egyetlen pont amit el tudok helyezni, amit be tudok határolni, ahol még el tudom dönteni merre van észak, merre van a fel és a le. Valahogy egy bizonyos elöltött idő után feloldódik a helyzet meghatározó központ, és a beépített GPS is folyamatosan újratervez. Az Anti Flag megint csak odatette magát, még egy gyerekkórust is felkergettek a színpadra. Hát nekem is más lenne az emlékem az énekkarral kapcsolatban, ha nem mindenféle bugyuta találkozókon kellett volna énekelni a Rabszolgák Kórusát, hanem mondjuk a Sziget nagyszínpadán az Anti Flag kíséretében a Good and Ready-t. Első magyarhonban ellőtt koncertjük után, a délután négy órás izzasztó forróságból, elégedetten mehettek vissza Pitsburg-be. Azt ígérték, visszajönnek.

Ez az MGMT láz, ami kiütötte az ismerőseim homlokát, s futótűzként terjed a májszpészen a kendősfejű „hepi hippi” mentalitás, valóban aggasztott, s mikor megláttam, hogy itt is tiszteletüket teszik, hát meg voltam lepődve. Mindenesetre kellemeset csalódtam a srácokban. Tényleg nem rossz amit csinálnak, mintha a 70-es 60-as évek jó öreg Jimmy Hendrix-es vonulatába oltanánk valami banga szentimentalizmust a XXI. századból. De szó mi szó, az MGMT lerakott az asztalra egy olyan egy órás kis hangulatos koncertet, ahol a szélen állva is el lehetett csípni valamit abból a beteges szeretethullámból. Hát meg kellett inni utána egy jó pofa sört.

Azzal az elhatározással érkeztem aznap, hogy házas emberként távozok. No nem a melegsátorban akartam frigyre lépni, egy hirtelenlett érzelmi kitöréssel magamhoz láncolt, tetovált szemöldökű úriemberhez, hanem Alanis Morissette volt a célpont. De amint láttam nem csak nekem jutott ez eszembe, s meg is előztek, vagyis felül is übereltek, hiszen az első sorokban vetélytársaim egy „Marry Me” feliratú transzparenssel udvaroltak. Bebuktam, még mindig nőtlen vagyok, de a koncerten csak erősödött bennem a tudat, hogy a jövendőbelim eklendezik a színpadon, csak ezt ő még nem tudja. Igaz mintha Alanis barátosnénk, aki az idén már a 34-et tapossa, felszedett volna pár kilót, s már nem volt olyan kis fürge tini lány hatása a mozgásának, de az igazi szépség belülről fakad. A zenekar tagjait szépen lassan, már az elejétől kezdve, bemutatta. Igazi mesteremberek a „színfalak mögött”. Azok a fajta figurák, akiknek soha nem fogja megjegyezni a nevüket senki, de akik nélkül nem lenne egy olyan megjegyezendő személy, mint ez a szegről végről magyar, kanadai/amerikai hölgy. Aki egyik szerzeményében, amit a koncert felénél el is sütött, a planéta polgárjának nevezi magát. A ráadást persze, hogy az Ironic jelentette, és a hatalmas őrjöngő, üvöltő tapsvihar után, stílusosan megköszönte a Thank You-val az egybegyűlteknek a közreműködést. Én is tapsoltam, és annak ellenére, hogy nem sikerült megházasodnom, elégedetten vetettem bele magam az ezerszínű éjszakába.
-fegyvernekylevente

• Sziget 2008