Paradise Lost a Zöld PardonbanA Zöld Pardon első idei sztárfellépője egy igazán jelentős brit metálzenekar. A húsz éve alakult Paradise Lost karrierje során két ízben is stílusteremtő csapatnak kiáltotta ki a zenei sajtó: a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a death / doom metál élharcosai voltak, a kilencvenes évek közepén született albumaik pedig valóságos goth metal hullámot indítottak el. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy volt még egy rövid kísérletük az elektronikus hangzások integrálására is á la Depeche Mode (az 1997-es „One Second” és az 1999-es „Host” albumokon), mindenki számára egyértelmű lehet: a június 25-ei buli nemcsak a nyakizmok, hanem a fülek és a szívek számára is izgalmas kaland lesz!
Bár a fent leírtak alapján a Paradise Lost egyfajta zenei „stíluskalandornak” tűnhet, sikerük két kulcstényezője folyamatosan jelen volt zenéjükben: egyfajta mélyről jövő szomorúság (de hát mit is várhatnánk egy „Elveszett Paradicsom” névre hallgató zenekartól? – a szerk.), illetve a jellegzetes, megjegyezhető, melodikus zenei motívumok használata (függetlenül attól, hogy zúzós, galoppozós, vagy lírai számról beszélünk). Utóbbiakért a balkezes gitáros-zeneszerző, Greg Mackintosh a felelős, akinek mind játéka, mind jellegzetes színpadi figurája (balkezes, egy fél fejjel magasabb a zenekarnál és a rendelkezésére álló legkisebb színpadi területen is folyamatosan mozog) a csapat egyik védjegye. A másik meghatározó muzsikus Nick Holmes énekes: bár a szőke, tipikus brit arisztokrata fazonú frontember stílusa változott a legtöbbet az évek során (hangszálait eleinte főleg hörgésre / ordibálásra használta, manapság igazán sokoldalú, izmos torkú, remek rockénekes, hol hosszabb, hol rövidebb hajjal), mély átélésű, hiteles előadásmódja nagyban hozzásegítette a zenekart a sztár-státuszba jutáshoz. Bármilyen hihetetlen ugyanis, de Németországban, Skandináviában és Görögországban (!) a mai napig top 10-es lemezeladásokat produkál a csapat, valamint sportcsarnokokban játszik. És bizony van miből válogatni a bulikon: a tizenegy sorlemezzel rendelkező csapat csak a klippes nótáiból („As I die”, „Forever failure”, „True belief”, „The last time”, stb.) képes másfél órás programot nyomni.
Mindent egybevetve jól fogunk szórakozni – illetve dehogyis: itt bizony senki nem fog szórakozni! Nem lesznek színpadi gegek és össze-összemosolygó zenészek. Ezek a srácok komolyan nyomják. Mindenki feketében (kivétel Nick haja), maga elé meredve, saját szuverén körén belül tombolva. Bár a dalok monumentálisak, mégsem lesznek túlteatralizált sallangok (vetítés, jelmezek, stb.), pont így lesz jó, pont így lesz katartikus. Azt hiszem, az „élmény” lesz a megfelelő szó erre az estére a „szórakozás” helyett!  Kapcsolódó zenekarok:Kapcsolódó koncert: |
Kommentek 
