Népies ünnep az urbánus ligetbenPeCsa, Budapest, 2008.04.14, Fellépők: Bornholm, Dalriada, Tyr, Ensiferum, Moonsorrow, Eluveitie, KorpiklaaniJómagam nem igazán vagyok a viking-/pogány-/folkmetál szcéna szakértője, se rajongója, de van néhány zenekar, amit kedvelek a műfaj képviselői közül. Ilyen a svájci Eluveitie, amit egyszer már láttam is pár éve élőben, és amit nemrég a Nuclear Blast szerződtetett, vagyis kilátás nyílott nagyobb szabású Európa-turnéra a zenekar számára. A turné létre is jött, a banda Magyarországot is elérte, úgyhogy miután rongyosra hallgattam az első nagylemezt, a ’Spirit’-et, alig vártam, hogy ismét Eluveitie-koncert résztvevője legyek. A lelkesedésem valamelyest csökkent az új korong, a ’Slania’ hallgatása után, az nem áll annyira közel a szívemhez, mint elődje, bár rossznak éppen nem tartom természetesen. Persze az olyan bandák se szorultak bemutatásra nálam, mint az Ensiferum, a Moonsorrow, vagy a Korpiklaani, de a Tyrrel is kapcsolatba kerültem néhány éve, bár akkor álmomban se gondoltam volna, hogy még koncerten is látni fogom.
Magyar részről a Bornholm nyitotta a sort, de sajnos ezt csak mások elmondására hagyatkozva tudom említeni, ugyanis a munkából nem értem oda időben, hogy őket is elcsíphessem. Mindenesetre nem hiszem, hogy aki időben ott volt, rosszul érezte volna magát a Bornholm zenéje miatt, még ha az nem is illett bele talán 100%-osan az (f)est programjába, black metalról lévén szó. (Bár annyira azért nem idegen a népzene a Bornholmtól, ha jobban odafülelünk.)
Magyar fellépő következett ismét, az általam korábban a tavalyi Szigeten látott Dalriada személyében. Sokan szeretik őket, ez látszott a közönség reakciójából, hozzám nem igazán áll közel ez a fajta népmetál. Talán az énekeshölgy – Binder Laura – is ludas ebben, orrhangú előadásától nem szokott az egekbe szökni a lelkesedésem, bár élőben kevésbé zavart, mint felvételen. (Apropó felvétel: a koncert napján jelent meg az új Dalriada-korong, a ’Szelek’.) Énekestársa, a gitárral is jól bánó Ficzek András ellenben akárcsak a Szigeten, ezúttal is kivívta az elismerésemet teljesítményével. A koncert vége felé a Dalriada már többször is abbahagyta volna, de mivel volt még idő, belefért végül a programba a teljes Walesi bárdok feldolgozás is.
Az első külföldi színrelépő a Tyr volt a Feröer-szigetekről. Profi előadás, folkos metálnóták, itt-ott egy két ujjösszeakadás szóló közben, de alapjában véve mégis teljesen tisztességes produkció. Nagyjából ezt tudom mondani, azaz különösebben mély nyomot nem hagyott bennem a csapat, de gond se volt vele. Tőlem akár ki is maradhatott volna, de nem bánom, hogy láttam-hallottam, megtenném máskor is.
A főbanda, az Ensiferum 20:30-ra ’volt ígérve’, és akkor is kezdett. Emiatt kicsit elnyúlt a szünet érzésem szerint, legalábbis jómagam már tűkön ültem, mire jöttek a finn hősök. Na nem mintha a szőke fiatalemberekre lettem volna ennyire kíváncsi, bár persze ők is érdekeltek, hanem mert a program borult, és az Eluveitie az eredeti tervekkel ellentétben csak az Ensiferum után következhetett. Amúgy az Ensiferum főbandához méltóan tarolta le a közönséget, rendesen odatették magukat a srácok, volt erő és lendület bőven. Magunk között szólva mégis azt mondanám, nekem felvételen jobban bejön a társulat muzsikája, igaz, az előadás sok mindenért kárpótolta az embert, elég csak magára a megjelenésre – szoknya, arcfestés, bazinagy szőke fickó – gondolni, ami máris némi instant vikingséget csepegtet az egészbe. Természetesen nem maradt el a ráadás sem, volt ’Victory Song’, ’Battle Song’, harcias hangulatban nem volt hiány tehát az emlékeim szerint egy óránál is hosszabbra nyúló buli során.
A harcias hangulat hamar szertefoszlott – vagy inkább fokozódott? – bennem, amikor elhatolt a tudatomig, hogy még mindig nem az Eluveitie, hanem a Moonsorrow jön. Szintén kb. egy óra, valamivel visszafogottabb, nem kimondottan táncolós muzsika, ami nem annyira jött jól, mivel erősen kezdtem fáradozni. Ezért persze nem a bandát hibáztatom, nem rajtuk múlott a dolog tulajdonképpen.
Az Eluveitie nem tudom, mennyire volt ismert a PeCsába látogatók körében, mindenesetre már egészen biztosan kevesebben voltak az érdeklődők, mint az Ensiferum alatt. Aki nem ismeri őket: a nyolctagú svájci brigád dallamos death-black metal alapú zenéjét színezi a legkülönfélébb akusztikus hangszerekkel – sípok, hegedűk, tekerőlant, miegymás –, és igen intenzív színpadi show-val szolgálja ki közönségét. Abszolút táncolható muzsika, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki az ilyesmi iránt érdeklődik. Kár, hogy még így megcsúszva se hagyták őket igazán kibontakozni, a műsoridőt aránylag csekélyre szabták nekik. (Oké, kisebb név, meg minden, elfogult is vagyok, de azért akkor is...)
A záróbanda hálátlan szerepét a szintén finn Korpiklaani játszotta el. Nem először járnak Magyarországon, vannak is rajongóik, úgyhogy voltak, akik bírták energiával, ott maradtak, és még élvezték is a bulit. Nem hiszem, hogy megbánták volna, a Korpiklaani hozta a tőle már elvárt műsort és szintet, amiért jár is az elismerésem neki. Nem kímélték a közönség megmaradt részét, a pörgős nóták hallatán nehéz egy helyben megállni az embernek. A végén elhangzott a szó szerint sörsláger, a ’Beer Beer’ is, úgyhogy mindenki képzelheti, mi folyt ott.
Számomra túl hosszúra nyúlt ugyan a buli, de nem hiszem, hogy aki a folkos fémzenék megszállottja, csalódottan ment volna haza a Petőfi Csarnokból ezen az éjjelen. Némelyik bandát szívesen megnézném újra magam is, még ha a stílus úgy nagy általánosságban nem is nekem lett kitalálva.
(A lehetőségért köszönet jár a Hammernek!) Kapcsolódó zenekarok:Kapcsolódó koncert:Koncertszervező: |