Csak a halott gitár a jó gitár?

The Mission, Dead Guitars, Variola, Mátyás Attila Band; A38, Bp., 02. 18.

Rovat: Beszámoló | Felkerült: 2008. február 21., csütörtök | Írta: Kovács Gergely

Bő másfél évtizede, mikor épp dark wave-es korszakomat éltem, a Depeche Mode, a The Cure, és a The Sisters Of Mercy mellett meghatározó volt számomra a szintén brit The Mission muzsikája is. Igaz, akkoriban a szövegekből alig-alig értettem valamit, de a zene hangulata nagyon megfogott. Később az ízlésem némileg más irányba fejlődött, de mikor nemrég előkerestem a ’Carved In Sand’-et, ami úgy ’92 magasságában alapvetésnek számított a repertoárban a számomra, nem kellett szégyenkeznem ifjúkori ízlésem miatt. Legalábbis ez az album ma is megállja a helyét szerintem, így utólag sokkal többet mond számomra, mint pl. a teljes Sisters Of Mercy életmű (azt is előástam ugyanis).

Így aztán mikor jött a hír, hogy a The Mission búcsúturnéján Budapestet is útjába ejti, egyből felkeltette az érdeklődésemet a dolog, pláne, hogy az F.O. System – még egy fiatalkori kedvenc – bulijáról kiderült, hogy elmarad. A Christian Death számomra nem oszt, nem szoroz – sose tetszett –, úgyhogy cseppet sem izgatott, hogy ők végül nem csatlakoztak a turnéhoz, annak viszont örültem, hogy a Mátyás Attila Band végül felkerült az A38-on fellépők listájára, így kicsit mégis kárpótolva érezhettük magunkat az F.O. Systemet illetően.

Nagyon nem jól indult aztán az este az A38-nál, a jeges szélben sikerült tekintélyes méretű sort felhalmozniuk a szervezőknek – vagy nem tudom, ki más hibája lehetett, hogy nem bírták időben beenedni a jónépet –, meg is fájdult a torkom. Megjegyzem, ilyen élményem még nem volt az A38-on, pedig jópárszor megfordultam már ott, de eddig még a teltházas bulikra is mindig gond nélkül jutottam be. Ennyit az időjárásról.

Bejutás után nem sokkal rá is zendített a Mátyás Attila Band, és elég vegyes show-t láthattunk, volt itt új szám, régi szám, még régebbi F.O.S. szám, Agnus Dei szám, épp csak Sex Actiont nem játszottak Matyi életművéből. Guns ’n’ Rosest viszont igen, a ’Sweet Child Of Mine’ klasszikus gitártémája bekerült az egyik szólóba, amit legalábbis fura húzásnak érzek. Matyi nem volt top formában, igaz, amúgy se nagy énekes, de hallottam már tőle meggyőzőbb előadást is. Sok lehetőséget nem is kapott, hamar el kellett hagyniuk a színpadot, én pedig elhagytam a koncerthelyiséget éhségemet csillapítandó.

Mire visszaértem, a Variola műsora már véget ért, ezúton is elnézést kérek a szegedi bandától, ez most sajnos így jött össze. A banda a tavasz folyamán legalább kétszer jön még Budapestre – március 15-én a Filterben, április 3-án az After Music Pubban lehet majd elcsípni őket elvileg –, szóval a kihagyás pótolható.

Annak viszont nagyon örülök, hogy az általam korábban nem ismert, német-skót Dead Guitarsról nem maradtam le, mert nekem nagyon tetszett, amit műveltek. Iszonyat egyszerű, lassú zene volt, de olyan hangulattal, ahogy az a dark wave nagykönyvében meg van írva. Nagyon jó lenne viszontlátni őket, abszolút az év felfedezettjei közé tartoznak nálam. Ügyes zenészek alkotják a bandát, a dobos például az alapvetően roppant egyszerű ritmusokba is olyan kis trükköket, ötleteket tudott belecsempészni, ami megdobogtatja az ember zenei érdeklődésű fiának szívét. A gitárosok nagy fílinget teremtettek aránylag diszkréten, de jó ízléssel effektezett gitársoundjukkal és riffjeikkel, és persze a basszus is a helyén volt. Az énekes Carlo van Putten megtisztelte azzal társait és a közönséget, hogy nemcsak hogy nem rontotta el, amit a zenésztársak felépítettek, hanem ahogy kell, kiteljesítette a produkciót a stílushoz illő hanggal és szenvedélyes előadással. Részemről tíz pont!

Ezek után, hogy őszinte legyek, a The Mission, bármennyire legendás is, csalódás volt. Nem mintha nem éreztem volna rajtuk a lelkesedést, de a Dead Guitars után nagyon nyugdíjasnak tűnt az egész. Biztos vagyok benne, hogy sok rajongó nem osztja a véleményemet, talán máglyára is küldenének legszívesebben, de egyáltalán nem kaptam mattot a dark wave hősöktől. Butaság lenne mindezt az életkorra fogni, hiszen olyan, hasonlóan nem tinédzserkorú tagokból álló bandák, mint a Candlemass, a Trouble, vagy a Dokken ugyanezeken a deszkákon késztettek áll-leejtésre és önfeledt zeneélvezetre tavaly. Talán nem is véletlen a nagy búcsúzkodás, talán tényleg jobb is, ha érdemeik elismerése mellett visszavonulnak Wayne Hussey-ék, még mielőtt végleg elmenne a kedvük az egésztől. Vagy csak kevésbé hatásos előzenekart kellett volna magukkal hozniuk, ki tudja.

Szégyen ide vagy oda, a legvégét nem is vártam ki, jól megindultam hazafelé. Igen, talán ha a Dead Guitars nem olyan jó, sokkal kedvezőbb véleményem lenne a The Mission teljesítményéről is, így azonban nem kerültem maradéktalanul a búcsúzó legendák hatása alá. De legalább láttam őket, és tudom, mit leszünk kénytelenek innentől kezdve a visszavonulás miatt kihagyni.