Skindred: Roots Rock Riot

Bieler Bros. Records (2007)

Aki rendszeres nézője a gyűlölt-szeretett Kettőnégy című műsornak, biztosan emlékszik, amikor a Fonogramos adásban Copycon (a parasztgyerek LL Junior mellett) el sem bírja képzelni, milyen lehet a reggae-metál. Aztán bevágnak egy kliprészletet. Én meg nézem, mondom, ez fasza, kicsit emlékeztet valamire. Csak nem jövök rá, beleolvasok a kommentekbe: Skindred. Pedig azt nem ismerem. Aztán rájöttem, persze, miért is volt olyan ismerős.

A ’90-es évek elején sok olyan zenekar alakult Angliában, akiket még látni lehetett a kódolatlan Mtv-n, aztán az Mtv kódolása után feledésbe is merültek. Nekem ilyen volt a Senser, a Pop Will Eat Itself és a Dub War. Ez utóbbi keverte a punk-HC-t a reggae-vel, és ennek a romjain alakult a Skindred. Azóta már csak Benji Webbe, az énekes maradt az eredeti bandából, a többiek szépen lemorzsolódtak. Amit a Dub Warnak nem sikerült elérnie, az most a Skindrednek vélhetően megadatott. Ismerünk néhány ilyen történetet.

Apró közbevetés, tényleg mert csak: nekem ilyen reggae-punkban az örök alap a Bad Brains. Nem csak nekem. Ugyan sosem lettek szupersztárok, de közvetve vagy közvetlenül sokan merítettek a munkásságukból. Nekem a Rock For Light a kedvencem, de valószínűleg azért, mert az volt meg először, másolt kazettán. És amikor lehetőségem adódik, leírom a nevüket, mert az jó.

Na oké: Skindred. Azt gondolom, ha valaki nem tud túllépni azon, hogy egy raggamuffin csákómákó mit keres egy alapvetően riffelős gitárzenekarban, akkor az ne is próbálkozzon az albummal. Akár egyik, akár másik irány felé húz is az illető. Mert itt bizony rendesen mennek a kétszólamú, néha kimondottan siránkozásnak ható reggae-dallamok, aztán meg üvölt a csávó, hörög meg sipákol. A zenében meg, bár előtérben megy a zúzatás ezerrel, azért megjelennek a mindenféle hangminták, fúvósok, hegedű – és a jó dubhagyomány alapján a keveréskor is eljátszottak az anyaggal. Visszhangok, prüntyike, énekeffekt, gagyi dobgép.

Persze ne gondoljon senki a hagyományos, elszállós reggae-re, visszhangos, punnyadós dubra. Ez amolyan jófajta, beindulós, ugribugri zene, fülbemászó dallamokkal, húzós groove-okkal, igazi nagy raggadumával. Nem a ska-punk vonal, inkább jungle-drum-and-bass-HáCémetál. Energia van benne, életerő. Érződik a koncertrutin: a Rude Boy For Life című számban előre beépített közönség-énekeltetős rész is van. Nem hiszem, hogy a szövegekben valaki olyan nagyon el akarna mélyedni, de néha egész komoly közhelyeket lehet kihallani, amolyan megmondós kinyilatkoztatás formában. Szerencsére nem ez a lényeg, meg hát a kiejtést sem érteni annyira.

Tömény, beérett anyag. Nem igazán tudnék kiemelni dalokat, ahogy elkezdik az elején, úgy folytatják, nincs mese. (Azért ha ajánlani kell valamit, legyen a kezdő Roots Rock Riot a MySpace oldalukon.) Masszív háromnegyed óra. Nekem az Asian Dub Foundation jut róla eszembe, koncerten ők is rendesen pörgetik, bár azért nem teljesen ugyanaz a műfaj. Egyébként éppen egy kis turnét nyomnak a kontinensen, de természetesen a közelünkbe sem jönnek. Félek, hogy mire egy szervező itthon észbekap, igazán befutnak, aztán baszhatjuk.

• Skindred