Yellow Spots: Ötfogásos vacsora a belezősökkel

(Szerzői EP 2006)

Van ugye ez a sárga pöttyös csapat, amiről már a legtöbben hallottak, még akkor is, ha nem forognak ilyen zenei körökben, és ha fogalmuk sincs arról, hogy mi is ez tulajdonképpen. Nekem se nagyon volt. Illetve, ami volt, az is részben tévesnek bizonyult. Úgy tudtam, hogy rakabili alapú muzsika van fűszerezve horrorisztikus, gyomorforgató szövegekkel és ehhez, groteszk módon, némi humorral.

Hát nem egészen. Van ugye a rakabili (három fő: dob, gitár, bőgő), amit én a magam részéről többnyire elég egyhangúnak tartok. Aztán van sok (szintén három: szaxi, pozan és trumpet) fúvós, amiből mindenki rögtön a manapság divatos ska érzésre gondol, és van persze két világháború közötti, éneklős-táncolós dzsessz, (itt-ott elszállós részekkel,) ami nem létezhet fúvósok nélkül. És végül, de nem utolsó sorban van egy Aberrált, aki énekel és gondolom nem vállal felelősséget a szövegekért.

Nem tudom, hogy ez az öt dal most demo akar-e lenni vagy EP, de a dalok és a hangzás minősége, a belefeccölt meló mennyisége, valamint a hangszeres teljesítmények alapján én az utóbbinak minősítem.

Halljuk a dalokat. Fura – legalábbis szövegileg – kezdés az Oké Májkül! Itt bizonytalanodtam el először, hogy akkor most mitől is belezős ez a dolog… Nájtrájderes hőseink Kit és Májkül ki vannak osztva rendesen. De sajnos másodjára már kevéssé vicces a dolog. Talán nem véletlen, hogy kevesebb, mint két perc a dal. A zene lendületes, rokkendrollos.
A Férfi halál már-már andalgós, csettintgetős, lassan riszálós, dzsesszes melankólia a szöveg hangulatának megfelelően. Bár a társadalomkritikus gondolat hálapénz témában picit meglepő. A sírásók jelenléte viszont már közelít a bélkitáráshoz. Kiváló a belassulós, lecsendesülő rész.
Pörgős talpalávaló a Rituális vacsora, tipikusnak mondható rokkendroll alappal, és mindenféle, a hölgytöbbség által uralt fúvósok által elkövetett gyönyörű dallammal.
A Fóbiában, valószínűleg hiánytalanul említésre kerül az összes iszony, ami csak embernek lehet kicsi buksiba zárva, onnan ki-kitörve. Ezen kitöréseket jól szimbolizálja a verzé alatt alig motoszkáló zene és a lendületes refrén váltakozása. És igen hatásos a narrátor hárpia jelenléte, megszólalása is.
A kedvencem, a Zombi presszó zárja a CD-t. De mondhatnám nyugodtan, hogy nyitja, hisz erősen újrahallgatásra sarkall. Dzsesszes, elvont kezdés és szövegalap, valamint nem tipikus, a borultságot szintén magában hordozó, de nagyon magával ragadó, együtténekelni muszáj-típusú refrén jellemzi a nótát. Lezár, levezet a dalvégi rezes/fás finálé.

Bár nagyon nem a sajátom, el kell ismerni, hogy jó a zene. És jók a szövegek is. Talán nem hibátlanok, de még az előre gázosnak tűnő prozódiák is jól jönnek ki. Szórakoztató a zene, s a srácok ehhez illően szórakoztató öltözékben adják elő. Komolyan veszik a mulattatást. Ahogy kell. Mit is írhatnék még…

• Yellow Spots