Bevallom, töredelmesen: A Subscribe-bal eddig egyetlen bajom volt, mégpedig, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. Koncerten ütnek, a hangszeresek felkészültsége több, mint meggyőző, szimpatikusak és irdatlan energia van bennük – de első (előző) albumuk a Sanity Has Left The Building nekem nagyon nem akart összeállni. Tipikus debütlemez, és mint olyan, a „sokat akar a szarka…” betegség minden tünetét produkálta. Hát most bírta.
Persze amit a fentiekben írtam, az az új album ismeretében érthető igazán. Az instrumentum operátorok magabiztosan kezelik a gépeket, de az öncélú virgák elmaradtak. A két énekes szakmunkás a károgástól a hörgésen át a nyelvtörő mondókáig mindent bevet, de most a valódi dallamos ének van túlsúlyban, ez pedig jobban összetartja a dalokat. Itt azért néha féltem, hogy a sok dallam átcsúszik mutyvába, de valahogy mindig az ízléshatáron innen maradtak. A rengeteg stílus ötvözése is sikerült, szervesült, nem lökődött ki az idegen anyag.
Erre a legjellemzőbb példa, ahogyan a magyar nyelvű betétek illeszkednek az angol szövegbe. A legmeghatározobb a Delirium II. népdalos kezdése, autentikus női ének, sok hajlítással, ami aztán később a számban „subscibe-osítva” tér vissza amolyan súlyzózós gitárral megtámogatva. A Useher Friendly utolsó strófájában már olyannyira a hangzás szövetébe illeszkedik a népdalszöveg, hogy elsőre csak a furcsán idegen hatása miatt tűnik fel. Szép ellentmondás: annyira megszokott az angol nyelv ebben a műfajban, hogy a magyar tűnik idegennek – bár ott meg a gitárdallam ismerős nagyon. A „feketebikapata…” és a „nyuszifül-nyuszifül” kiszólások igazából a hangzásuk miatt, „kis színesekként” kerültek be a dalokba, ez már az a szint, ahol a jelentés elveszíti értelmét. Akinek ez most japánul hangzik, „bikapata, nyuszifül, mi a fasz van?”, hallgassa meg, rá fog jönni.
A magyar nyelv használata alapvetően angolul megszólaló zenekaroknál újabban valami tendencia lehet – most a Blind Myself és a Superbutt jut eszembe így hirtelen, de ebben a Subscribe a legmeggyőzőbb.
A műfajok egymásba csúsztatása az együttes legjellegzetesebb vonása: tényleg majdnem minden megvan itt metálon innen és túl: reggae-től a funkyn át az apró zenei poénokig. Amikor annakidején valaki kitalálta a crossover műfaji meghatározást, valószínűleg azért tette, mert lusta lett volna felsorolni a sokféle irányzatot, amit adott zenekar felhasznált. Itt most ugyanez van. Ha jellemezni kéne, azért mindenképpen metálalapú húzós gitárzeneként írnám le, sok matekkal és feszes alapozással. Szerencsére az agyalás a zenészek dolga, a hallgatót nem gyötri a nagy megfejtési kényszer, itt a pörgésen meg a lüktetésen van a hangsúly, nem az alázáson. Dupla lábdob ugyanúgy van, mint szleppelő basszus, de ikergitározás is akad csemegének.
Nem emelnék ki számokat, az album a kezdetétől a végéig egyenletesen magas színvonalú, minden tekintetben. Amúgy dupla lemezről van szó, egyik oldalán egy egész koncert DVD-vel, mindez olyan olcsóér’, hogy azért már a Gazdasági Versenyhivatal meg a Metallica közösen szankciókért kiáltana. A DVD minősége mind hang-, mind képanyagát tekintve tökéletes. Nekem egyedüli bajom a borítóval volt, de a bookletet végignézegetve, egy laza cigivel, sörrel minden világos lett…
Najólvanoké. Jöhet a Nagy Áttörés! És ha ez nem megy Nyugaton, irány Kelet. A Subscribe a napokban indul Románia-Macedónia-Bulgária miniturnéra. Sok sikert!
Kommentek 
