Mencseszter junájtid

Kultiplex, október 29.

Hát az úgy volt, hogy Sonic Boom Six lesz a Kultiban, hétfőn, ami azért egyik szempontból fasza, már hogy lesz, másik szempontból meg baszás, mert, hogy hétfőn. De bevállaltam, és megérte.

Az más kérdés, hogy nem sikerült tartani a kezdést, úgyhogy simán elaludtam másnap reggel a melóból, de belefért. Az megint más kérdés, hogy a két magyar előzenekar közül az egyik Tes „akusztikus punk” előadása volt, amit én speciel nem tudtam hová tenni. A Kultiplex kisterme eleve egy ölég behatárolt kis tér, mondhatni, egy nagyszoba vagy minigarzon nagyságú hely – ahol bőven elmegy egy lány egyszál gitárral. De minek? Tényleg, két dalt hallgattam meg, ami tábortűz mellett bármikor, de így nem annyira jött be. Azt meg, hogy akusztikus punk, a mai napig nem értem.

Mivel Tesről inkább az 1-et fizet, kettőt kap sörakcióra pályáztam, sikerült lemaradnom a Boogie Mamma fél koncertjéről, amit sajnálok. Először is, mert tényleg olyan feszesen, biztosan pörgetik a ska ’n’ rollt, mint ahogy az illik, másrészt, mert maga az előadás is rendkívül szórakoztató. Az énekes, amúgy frontemberhez méltón, esik-kel, fetreng, táncol, szóval együtt pörög a zenével – ami most épp a közönségre nem volt annyira jellemző. Kár, mert a szép lányok ott voltak, picit tánciztak is, tehát újfent beigazolódott a Boogie Mamma alaptétel, hogy „Mi adtuk…” Amúgy ezt a vége felé játszották, utolsónak meg az „Apró keblek dícsérete” (sic!) című opuszt, aztán vége is lett. Vidám, hogy az énekes mellett a basszusgitáros a másik fő májer a zenekarban, ő van az előtérben, a többiek meg szépen teszik a dolgukat. A lányok meg nagyon szerették. Meg én is.

Viszont a Sonic Boom Six egy egészen más tészta. Míg a pult fölötti tévén a Manchester Junájtid játszott a Middlesborough ellen, addig egy emelettel följebb ugyanannak a városnak egy másik büszkesége mutatta meg, mitől punk a punk.

Egyszerű: attól, hogy szeretjük csinálni. És ettől minden, amit hozzácsapunk (höhö), belefér, működik. Ez a három angol csávó, meg Laila, a pici, de annál energikusabb énekeslány olyan vígan lökték a virgonc ska-hiphop-jungle-punk elegyet, hogy még! Semmi kecmec, és ez a szobányi tér megtelt energiával. No Doubt és Asian Dub Foundation számok, ahogy azt a Clash játszaná 2007-ben. Szeretném azt hinni, hogy nekik is bejött a koncert, legalább annyira, mint nekem.

Mondjuk, nekem, kurvára. És vicces módon a végére hagyták a MySpace-es „slágereket”, a Rape of punk to come-ot és az All int. Ez utóbbi igazi Beastie Boys-féle örömreppelés volt, gépi alapokra, mindenfajta nyűgös gegszterstrigó allűr nélkül. A kettő között még elnyomtak egy igazi darálós pankszámot is, hogy tudjuk már, mennyi az annyi – kár, hogy a közönség (amúgy telt szoba volt) nem pörgött a kétnegyedre, de hát elég a napi robot, ugye.

A lényeg, hogy érdemes volt elsétálni, köszi, fiúk, köszi, Laila!

• Boogie Mamma
• Sonic Boom Six