Dreyelands: Can’t Hide Away(Promo EP 2007)A csapat bemutatkozó felvétele ez, mégis érdekes, hogy 2002-es alakulásuk óta nem hallottam róluk semmit. A kezdeti időkben Deep Purple és Dream Theater feldolgozásokat játszottak, majd 2005-ben, a szerb AlogiA-ban is éneklő Nikola Mijic csatlakozásakor elkezdték a saját dalok összeállítását is.
2005-2006-ban a Wigwam Guitarmania Clubjának voltak a házigazdái, ahol többek között Szekeres Tamással, Gömöry Zsoltal (EDDA), Küronya Miklóssal és Póka Egonnal is játszottak együtt. 2006 nyarán a törökbálinti „P” Stúdióban, Küronya mester vezetésével rögzítették a Can’t Hide Away három dalát, melyek idén júniustól a címadó dalra készült klippel együtt letölthetőek a banda weblapjáról.
A jelenleg Gassama Omar, Horváth András Ádám, Kas Zoltán, Nikola Mijic, Spinger Gergely felállásban nyomuló csapat 2007-ben a néhány koncert mellett első sorban az első nagylemez megírásán és felvételén dolgozik.
Igényes kiállítású CD-vel és bioval örvendeztetett meg a Dreyelands. Már a cucc látványa, kivitelezése sejtette velem, hogy valami progresszív cuccal hozott össze a sors, de mivel – bár van pár így-úgy progresszívnek tartott banda a kedvenceim között – sose voltam igazi prog metalos, nehéz volt eldöntenem, hogy örüljek-e ennek... Aztán megszólalt a zene és pár hang után éreztem, hogy kellemes élményben lesz részem.
Komplex, nehezen emészthető dalszerkezetekre, öncélú művészkedésbe át-átcsapó virtuozitásra, tört ritmusokra és folyamatos kavirnyázásra számítottam, ehelyett igényes, szerethető, dallamokban gazdag, ízes szólókkal fűszerezett, hosszú, de megjegyezhető dalokat kaptam. Persze nem hatnak elsőre, de ez nem is meglepő, hiszen mégsem háromtémás rock slágerekről van szó.
Lendületesen indul a CD első és egyben címadó dala a Can’t Hide Away, majd a kezdés után két igen kellemetes szólóval ugranak a srácok a mélyvízbe. Előbb egy számomra a Solarist idéző hangzású billentyű-, majd egy hard rockos gitárszóló barangolja be a hallójáratokat. A lecsendesülő középrésznél előtérbe kerül, már-már szólót játszik a lágyan bugyborékoló basszus, a refrénben pedig egyik nagy kedvencem, a Crimson Glory dallamvilága sejlik fel egy pillanatra, igen nagy örömömre.
Visszatérő keleties dallam foglalja keretbe és határozza meg a Fearless-t. Igazán kedvemre való benne a wah-os gitárszóló valamint a billentyű és a gitár szólóinak jól kimunkált váltakozása, felelgetése. Kiválóan erősíti fel a hangszerek egzotikus dallamjátékát a ráépülő vokalizálás.
A harmadik és egyben utolsó One Fall a leghosszabb, a legkomplexebb és ezáltal a leglassabban beérő tétel a CD-n. A refrén talán egy hajszállal gyengébb, kevésbé ragadós, mint a másik két dalnál, kiemelendő viszont a nem szokványos díszítőelemként működő gitárszóló az utolsó refrén alatt, és a pompás zongorás levezetés a dal végén.
A Dreyelands rock és dallamos metal között kalandozó zenéjét a középtempók, a sok rétegű, jól felépített, profin hangszerelt hangszeres játék, a változatos alapokra épülő dinamikus, nem csak technikára, de érzelmekre is épülő szólók és a fülbemászó refrének jellemzik, teszik élvezhetővé. A hangzás hangszerenként és az összképet tekintve is nemzetközi színvonalú. A vokálok is jól felépítettek, bár néha úgy érzem, hogy talán lehetnének picit hangsúlyosabbak.
Nikola kitűnő rock torok, érthetően ragaszkodik hozzá szerb bandája is. (Kétlakisága miatt maradt el, legnagyobb sajnálatomra a közelmúltban egy pesti bulijuk…) Hangja itt-ott Eric Martint (Mr. Big), dallamvilága pedig olykor a már említett Crimson Glory-t és a Wendigot juttatta eszembe.
Minőségi munka. Hallgassátok! Érdemes. (9) Kapcsolódó zenekarok: |
Kommentek 
