Itt járt a Doors 2.0Beszámoló a Riders on the Storm budapesti koncertjéről The Doors a ’60-as évek egyik legjelentősebb kultikus zenekara volt, létrehozásuk 40. évfordulójához kapcsolódva Ray Manzarek billentyűs és Robby Krieger gitáros új zenészekkel - Riders ont he Storm néven létrejött új formációval - a Margitsziget Szabadtéri Színpadát koncertezett július 7-én az európai turné keretén belül. 2007-ben van a The Doors alapításának 40. évfordulója, ugyanis első lemezük 1967-ben jelent meg Amerikában. 2007. februárban Grammy életmű-díjat, valamint csillagot kapott a zenekar a Hollywood-i hírességek sétányán.
Az együttes frontembere – Jim Morrison – 1971-ben, Párizsban halt meg. Halálának körülményeit azóta is vitatják, misztikus legendák és ellentmondásos hírek keringenek róla. Jim Morrison pótolhatatlan, nevével egybeforrt a The Doors. Az alapító tagok – Ray Manzarek és Robby Krieger választotta ki a Fuel ex énekesét, Brett Scallionst (aki mellesleg jóképű és hatalmas vonzerővel rendelkezik), hogy a produkció frontembere legyen. Manzarek azt nyilatkozta, hogy „Brett a fedélzeten van már, és nagyon örülünk, hogy csatlakozott hozzánk. Fantasztikus hangja van és nagyon karizmatikus egyéniség.” Krieger szerint Jim Morrisont sohasem lehet helyettesíteni, de ez a mostani projekt másról szól, hogy testet adjanak annak a munkának, amit Jimmel együtt végeztek. Hiányzott a színpadról John Densmore, az eredeti dobos, helyette Ty Dennis játszott, valamit Phil Chen basszusgitáros emelte jelenlétével a produkció színvonalát. A koncerten a The Doors legemlékezetesebb dalai hangzottak el, többek között Roadhouse Blues, Rideres On The Storm, Break On Through, Not To Touch The Earth, Peace Frog, People Are Strange, Alabama Song, Five To One, Spanish Caravan, Love Me Two Times, Touch Me, When The Mousic’s Over, L.A Woman, Light My Fire, Waiting For The Sun. Már viszonylag korán, este nyolc után pár perccel elkezdték a műsort. Sajnos így a színpadi világítás egyáltalán nem érvényesült, túl egyszerű egy nagy fekete egyvelegnek tűnt a színpad, ráadásul a zenészek is fekete ruhában voltak, egyedül a billentyűs rózsaszín inge emelkedett ki a háttérből, szinte „világított”. Ahogyan sötétedett, úgy vált a látvány élvezhetővé. A fény- effektek a vége felé kezdtek látványosak lenni, addig semmi különleges. A hangosítást profin oldották meg. Az énekes nemcsak az énektudásának köszönheti sikerét, hanem a külsejének egyaránt. Jópár női szívet megdobogtatott. Sokszor Jim Morrison jellegzetes mozgását utánozta a színpadon, ami eleinte furcsa volt, de meg lehetett szokni. Ami érdekesnek tűnt, hogy mit keres a biztonsági ember a színpadon? Igaz, valahol a szélén próbált mozogni, de nem mindig jött össze neki az egy helyben maradás, kvázi úgy nézett ki, mintha ő is ünnepelt sztár lenne. Lehet, hogy az is, mert a végén külön megköszönték a munkáját… A koncert közben azért nem felejtettek el hangot adni a mindenkori Bush-kormány elleni nézeteiknek. Ezt a közönség tapssal fogadta. Robby Krieger örömzenét játszott, egy jó negyedórás szólózásban megmutatta tehetségét. A billentyűs, Ray Manzarek a vége felé kezdett fiatalkori önmagára hasonlítani, fékezhetetlen virtuozitásában még a lábával is játszott a billentyűkön… Erre a közönség nagyon vevő volt. A zene sodort magával, a közönség őrjöngve tombolt a színpad előtt, és a széksorok között, már amennyire a hely szűkös mivolta engedte. „Együtt éltek” a zenével. Akik kijöttek a koncertre elmondhatják, hogy visszacsöppentek a legendás hippi korszakba, aminek más szellemisége és életvitele volt. Jó volt elmerülni ebben az érzésben. Egyébként nagyon profi, emlékezetes előadást láttunk. Ezzel a formációval a The Doors legendája ismét életre kelt. |
 |
MA: 01 |
|
Kommentek 
