A zenekar 2003-ban alakult Budapesten. Akkori felállás: Tokodi László és Tepliczky Gábor (gitárok), valamint Horváth Norbert (basszusgitár). Az első ötleteket még trióban dolgoztuk ki, de nemsokára találtunk dobost (Pápai Barnabás „Börni”) és énekest (Juhar Viktória), és végre megszülettek az első, teljesen kész saját szerzemények is. ...
Mi egy fiatal Punk & Roll csapat vagyunk. Igazából a csapat 2005-ben kezdett feléledni. Inkább a Pankosabb stílust követjük mint zeneileg mint szövegileg. Eghyüttes tagjai: -Tuzi (Ének, gitár) -Ed (ass, vokál) -Szamó (dob)
A tavaly novemberben útjára indított Battle Of The Bands koncertsorozat második felvonása idén a Vörös és a Kék Yukban kapott helyet. Az ötfordulós rendezvényen a döntő szó a közönségé és a szakmai zsűrié. A második menetben hat igen különböző banda méri össze az erejét: heavy metal, dallamos rock, kannásboros punk – nagyjából erre számíthat a Blue Hellbe látogató lelkes közönség. A buli este 7-kor kezdődik, a szervezők és a bandák 400 Ft ellenében mindenkit szeretettel várnak. tovább