Én a globális felmelegedésre szavazok

Én már a tél elejével megunom a zárt helyeket, az ingerszegény bulikat, hogy akármerre nézek mindenhol falak vesznek körbe, hat réteg ruhát kell le és felvennem ha „A”-ból „Bé”-be akarok jutni, szó mi szó, nekem már december elsejével tele van a tököm a hideggel. S télen nem szerveznek fesztiválokat, pedig lehetne –erre majd még kitérek- így kénytelen voltam DIY (do it yourself) megszervezni a 2008-ból 2009-be vezető Amszterdam Fesztivált. Persze ez nem teljesen így indult, komoly szándékaim voltak a holland fővárossal, frigyre akartam vele lépni, de kezdjünk szépen mindent az elején.

Komolyan és megfontoltan

A busz egykor indult, vagyis valami ilyesmi rémlett, ennek ellenére én még félegykor is egy ágy szélén ültem, s megpróbáltam valami elfogadható érvet gyártani magam és az ágy másik sarkán ülő fruska számára, hogy miért is akarok Amszterdamba költözni. Többé kevésbé sikerült. Megérkezett az egyszemélyes költöztető brigád, egy alternatív Vágási Ferkó, cucc lepakolás, elnagyolt búcsú –mindenki fél a könnyes búcsú fogalmától- taxi, Üllői és Könyves Kálmán sarok. Szerencsére jól emlékeztem és tényleg egykor indult a szekér, sőt a helyszínen is lehetett jegyet venni. Mintha csak egy diákot kértem volna Hévízig. Csak éppen ez az út húsz kerek órányi gyönyört tartogatott számomra. A mellettem ülő srác feldobta a labdát, hogy mi lenne ha leszállnék Düsseldorfban és lovásznak állnék, leütni azonban nem sikerült mert a munkaközvetítő nem vette fel a telefont. Na bumm, akkor marad Amszterdam.

Ritmusváltás

Először az volt zavaró, hogy reggel nyolckor még sötét van, majd az, hogy mínusz hét fok s legvégül, hogy annyi csomagom volt, amit nemhogy egyedül, de egy falunyi serpával se lehetett volna gond nélkül mozgatni. Ismét bebizonyítottam magamnak, s az érdeklődő tekintetű hollandoknak, hogy az ember képes a saját testsúlyának a többszörösét magára aggatni, s azzal távolságot leküzdeni. Zalai gyerek vagyok, láttam én már nagyikat egy disznóvágásnyi hússal megrakodva haza sasszézni a piacról. Mit nekem az a hat bőrönd.
Hát Amszterdam belvárosa egy kocsma. Szűk kis utcák, szűk kis házak, s a padkák és összes többi kiszögellés tökéletes oltalmat biztosított a tegnap esti szemétnek, ami műanyag poharakból, sörösüvegekből, cigisdobozokból, szórólapokból és zacsikból állt. Az a tipikus és nagybetűs: fesztiválszemét. De, hogy az események közzé tételébe valami rendszert vigyünk, s persze, hogy visszakanyarodjunk a DIY fesztivál recepthez, tekintsük a helyszínt, Amszterdamot, egy valamivel határolt fesztiválterületnek, az ottani embereket, legyen turista vagy ottlakó, fesztiválozóknak, a mindennapi életnek nevezett hányás-okádást pedig fesztiválnak.

Beléptetés

Na az itt nincs. Sokak örömére végre egy fesztivál ahol nincsenek a belépésnél szúrós tekintetű kopaszok, akik átvizsgálják a táskádat, kiöntik a sörödet, elveszik a borodat. Ha megváltod a belépőjegyedet, amit bárhol megtehetsz, reptereken és benzinkutakon egyaránt –én mint említettem már egy buszon tettem- szabadon beléphetsz a csudiszép kurvákkal és jó minőségű, olcsó kábszerrel teletömött városba. Az utcákon a már említett szemét, s a nyári fesztiválokon már jól megszokott, délelőtti üresjárat. Mindenki a sátornyi komforttal megáldott hostelekben döglik, persze ruhában, mert nem ez az első napjuk, s a tegnap estét sem karrierépítéssel töltötték.

Terepszemle

Gyorsan megszabadul az ember a csomagjaitól, és útnak ered, hogy a hatalmas területet bejárja. furcsa mód ide beengedik az autókat is, akik felettébb türelmesek az utcán keresztül-kasul kóválygó kétlábúakkal, s feltehetően valami szponzornak köszönhető, hogy rengeteg vadmotoros szívvel megáldott biciklis nehezíti meg a létezést. Én a közlekedés moráljában és rendszerében nem találtam semmi olyat, ami épelméjűségre utalna, de ez hamar megszokható. A mottó: körülnéz, aztán megy. Az, hogy esetleg közeledik valami, nem számít, ha biciklivel vagy csilingelsz, ha kocsival, lassítasz, ha gyalog, gyorsítasz. A hülye sem tévesztheti el.

Délutáni szabadidős tevékenység

A mínusz hétfokos hidegben, a dermesztő napsütésben nem olyan üdítő a befagyott csatornák közt kalézolni, így az ember hamar eldönti, hogy nem ez lesz az a nap amikor megkeresi mondjuk az Anna Frank féle házat. Viszont állítólag és remélhetőleg a kocsmákban, valamint a coffee shop-okban jó meleg van, sőt időtöltési lehetőségeket is kínálnak, ihatunk, szívhatunk. Hát nincs mit tenni, iszunk két pofa sört, vagy két pofára isszuk, oly mindegy, majd dörrentünk egy cigit valami újdonsült, közvetlen és az amszterdami életben meglepőmód otthonosan mozgó baráttal. Így délután háromra fos készen vagyunk, és a nyakunkba vállaltunk egy dzsánki ellátását is. S mivel egy dzsánki nem dzsánki, hamarosan megjelennek a komái, akik valahonnan a köztük létrejött kollektív tudatból –amibe néha a mikrohullámú sütők képesek még becsatlakozni- értesülnek, hogy egyikük fogott egy balekot. És ez a balek, barátom, ez te vagy.

Babiloni kilátások

Szerintem az első nap mindenki balek, én is az voltam. Miután sikeresen levakartam magamról a dzsánkikat, gyorsan a hostelszobámba menekültem. Volna. Ugyanis a szoba, egy 18 ágyas kórteremhez hasonlított, ahol a vaskeretes emeletes ágyakon kívül, csupán néhány lelakatolt olajoshordó –ezek próbálták betölteni a szekrények szerepét- volt fellelhető. A komfort fokozatát az jelezte a legjobban, hogy a „kórteremben” egy árva konnektor sem volt, ez volt az a hely ahol csak feküdni lehetett, persze ájultan. Lent a közös társalkodó részben találtam meg Amszterdam legélhetőbb helyét, egy sakktábla mellett, a helyet a fejemben, ami nem ebben a világban gyökerezik, és egy pillanatra tényleg megértettem a város lényegét. Rájöttem, hogy ez a város egy sokkterápia, hogy ez a város a büntetésből elszívott doboz cigi, ami után a rajtakapott kisgyerek soha nem gyújt rá, ez a város az a hely ahol az ember mindent felvállalva belenézhet a tükörbe, mert nem kell semmit sem eltakarnia, így talán életében először kezet nyújthat annak a valakinek, akit eddig nem ismert, és aki attól a pillanattól kezdve végre fizikailag is létezni fog, benne, együtt vele. Ott Amszterdamban, a sakktábla mellett megvívtam életem egyik legnagyobb csatáját, fejben magam ellen, a táblán egy német srác ellen, az utóbbi győzelmet abban a pillanatban fölfogtam, míg az előbbit, csak hónapokkal később.

Útikalauz

Persze ez az én történetem, én láttam így a dolgokat, nem valószínű, hogy mindenki ennyire abszurd körülmények között éli meg a liberalizmus fellegvárával való találkozást, lehet én vagyok túl konzervatív, bár ezt kétlem. Mindenesetre az biztos, hogy Babilonban is voltak jó emberek, és, hogy Sodomában is volt valami jó, ha más nem, a gyros.
-fegyvernekylevente