Mi Németh Juci titka? Hol hibázott a Kispál és a Borz? Mi a közös a Kornban és a Limp Bizkitben? Miért nem a gumicsizma meg a papucs a legcélszerűbb lábbeli dagonyázáshoz? Kíváncsi a válaszokra? Olvasson tovább!

Hét óra körül értem ki a helyszínre, nagyjából egy időben az esővel. Persze, várható volt, nem is izgatott fel különösebben senkit. Gondolom, késő délutánra menetrendszerűen betervezték a programba, mégse legyen már olyan unalmas a fesztivál. (A gumboot-dílereknek jó kapcsolataik vannak, ezt mondjuk mindig is tudtam.) Sokan gumicsizmában nyomultak, ami elsőre praktikusnak tűnhet, csak, ugye, a kisebb-nagyobb, sárrá ázott szintkülönbségeket (lásd: rézsű, lejtő) nem mindenkinek sikerült csúszkálás, taknyolás nélkül legyűrni. A mezítlábas nyomulás egészséges, hasonlóan a papucsos kolbászoláshoz, bár az elég fájdalmas, ha letapossák az ember lábát egy Martens-szel, vagy belelép egy akármibe, ami fájdalmat okoz. Mindegyikre volt példa a környezetemben.

Lehet, hogy öregszem, de én meg kurvára nem élvezem, ha a tömegben állva fejbedobnak egy csurom trutymó pólóval. Úgy vettem észre, ezt a körülöttem állók sem értékelték. A műanyag söröspoharat már megszoktam. Van, aki még azt sem.

Hát. A Kaukázus nagyszínpadi koncertjéről három lényeges dolog jutott eszembe az alatt a negyedóra alatt, amíg koncentráltan figyeltem őket. Az első, hogy Lovasi András kicsit Stinges, kicsit hülyegyerekes affektáló énekstílusának megvan a méltó követője a K. frontemberének személyében. A második, hogy kreatívan nyomják a britpopot, tényleg, frissen, a szövegek meg (ön)ironikusak. A harmadik, hogy az MR2 Petőfi Rádió két év alatt kitermelt egy rakat zenekart, akik tudtak is élni a helyzettel. Nem rossz az, amúgy.

Rövid körbenézés után, még mindig esőben, éppen elértem a Nemjuci koncertjének kezdését. A név, ha valaki nem tudná, Németh Juci (kötelező hivatkozás: ex-Anima, ex-Kultúrház) és népi zenekarát takarja. Ha engem kérdeztek, zenekarnévben nekem ez a Vágó István-féle Favágók (értjük, hahaha) szintje. Zeneileg persze nem. Amolyan húzós, grúvos bázisú minimál rockzene, feszes alapokkal, néhol szándékosan koszolós, másutt direkt szirupos gitárral. Pontosak, ügyesek a fiúk, de Juci nélkül tizenkettő egy tucat. Így viszont van benne valami bájos. A zenekarban. Ahogy a három csávó teszi a dolgát, míg Juci jó frontlányhoz illően folyamatosan kommunikál a közönséggel, mókázik - gondolom, élvezi. Nem mellesleg az énekhangja tökéletes. Nekem kicsit épp ez a bajom az egésszel. Túl tiszta a hang, túl precíz a játék. De van benne valami. Juciban az a szép, hogy így harminc körül olyan, mint egy húszéves, pörgős kiscsaj, egy érett asszony sugárzó, bölcs derűjével.

A vizespóló-verseny és női iszapbirkózás kategóriákban voltak nála esélyesebbek, de amúgy simán etalon. Valószínűleg ezt még az a két részeg - gyaníthatóan - osztrák kiscsákó is így gondolta, akik valahogy az eső elől (de nem attól, höhö) beállva, ottragadtak, és címszavakban megbeszélték, mit tennének vele a konci után. Hát, megnézném azt, haver - gondoltam, és elsétáltam Kispálra.

A 0 óra 2 perccel kezdődött a koncert, és az eső is elállt 9 óra 2 perckor. Szépen beslattyogtam az egyre gyűlő tömegben a keverő elé, ahol a leterített gumilapoknak hála, mérsékelt volt a sármennyiség. Bár csúszott az is. A Kispállal nincs semmi bajom, bár csak az első két albumukat ismerem, meg a „slágereiket”. Tehát a koncertprogram nagyobbik részét. Amikor a Ha az életben brutál alapja beindult, végig azt vártam, hogy megjelenik Németh Juci, aki akkorra már végezhetett az öt perc sétára lévő koncertjén, de nem jelent meg. Na, ez volt az egyik hiba. Megbeszélhették volna ezt a featuring-et, ha már eredetiben is így van. A másik, hogy nem tudom, miért kell erőltetni ezt a népzenei vonalat? Addig oké, hogy néhol jók a vonósok, beleillenek, jól is húzzák. Az viszont számomra az est mélypontja volt, amikor Lovasi elénekelt valami csíki vagy csángó balladát a saját stílusában. Hát, elsírtam magam. Ezért jobb erdélyi (moldvai) kocsmákban késelés jár.

Első ráadásnak eljátszották a Húsrágó, hídverőt, ami meg azért vicces, mert húsz éve nem lett sláger, aztán a már fentebb említett MR2 (..stb.) szerkesztői előszedték, és azok is erre ropták, akik a születése idején még a gólya határidőnaplójában se voltak.

Mi a közös a Kornban és a Limp Bizkitben? Hát az, hogy a VOLTon mindkettő előtt a Kispál és a Borz játszott a Nagyszínpadon. Két év eltéréssel. Na jó, meg annyi, hogy a Korn nélkül Fred Dursték se lennének sehol. Most itt voltak. A kb. háromnegyed órás átcuccolás közben voltam olyan pancser, hogy előrebotorkáltam az ötödik sor környékéig, hogy jól lássak. Láttam, hogy DJ Lethal keverőpultjára egy magyar zászlót aggattak fel. Tömeg felhördül, én meg nem értem, de mindegy. Aztán volt, hogy a színpad sarkában valami kiscsajok fényképezkedtek. Kicsodák? Na mindegy.

A My generation-nel indítottak, és egyből tudtam, hogy hibáztam. Beindult a zúzda, és egy perc múlva már alig kaptam levegőt. Nem csak én. A következő, Livin’ it up-nál már sokan menekültek elölről, szépen ki is alakult a felállás: a fanatikusok meg a keményebbek elől, hátul meg a maradék fanatikusok, érdeklődők és a gyengék. Én középre húzódtam. A Livin’ it up például jól szólt, meg szeretem is. Aztán valahogy befulladt nálam ez a koncert. Talán a hosszadalmas számok közti átkötések miatt (szkreccselés, hangminták, ezaz…). A döngölés is kezdett unalmassá válni, bár a dob-basszus masszívan együtt volt, Wes Borland meg az idióta egészalakos testfestésével, meg a maszkjával húzta rendesen. Komolyan, majd’ minden szám végén lecserélve a gitárját. Mondjuk, volt ott vagy hat-hét hátul.

Igazából Fred Durst nem jött be annyira. Nincs nagyon hangja, amikor énekelt, az néha nagyon hamisnak és erőtlennek tűnt - és a dumájából is hiányzott a kraft. Tolta, tolta, de… Persze a közönség énekelt helyette, főleg az ismert darabokat, nagyjából azokból is állt a setlist; de én valahol a My Way környékén szépen elkezdtem kifelé tendálni. Azért még akkor is volt egy vidám epizód: nagyjából a keverő környékéig hátrajutottam, ahol már szellősebben voltak az emberek, amikor két nagyon részeg gyerek tört utat magának a színpad irányába.
- Te, bazmeg, te tudod, hol vannak?
- Valamerre elől. Ne izgulj, meglesznek!
A környéken konkrétan többen felröhögtek. Én is, magamban sok sikert kívánva.

Még egy óra éjszakai vezetés, másnap némi meló, szóval kisétáltam. Már látszott a Hold, és miközben kint az autót kerestem a sötétben, meghallottam a Rollin’-t, és utána talán épp a Take a look aroundra indultam el. Így kintről jól szóltak, mint a rádióban.