A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ: 2017. március 5-től március 26-ig a MŰCSARNOKBAN!

Az 1955-ben alapított Derkovits Gyula-ösztöndíjra (közkeletű nevén derkóra) a harmincötödik évüket még be nem töltött képzőművészek pályázhatnak minden évben. Az ösztöndíjat – melynek összege jelenleg havi bruttó 100.000 Ft – egyidejűleg 26 művész kaphatja meg egy esztendőre. Egy pályázó legfeljebb három alkalommal, azaz maximum három éven át részesülhet ösztöndíjban. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el. A pályáztatás és pályázatkezelés feladatait a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.

A derkósok műveiből minden évben rendeznek kiállítást. A mostani tárlat a 2017-ben pályázó es az ösztöndíjat elnyerő művészek pályázati anyagából válogatott. A kiállítás megnyitója egyúttal az ösztöndíjat elnyert művészek (és a műkritikusok számára kiírt Kállai Ernő-ösztöndíj fiatal szakíróinak) köszöntése is.
Bár az utóbbi két évtizedben jelentősen bővült a pályázás lehetősége különböző ösztöndíjakra (főként az egyetemi évek alatt külföldi résztanulmányokra, illetve a végzés után a doktori iskolák révén), a derkónak a fiatal művészek körében változatlanul nagy a tekintélye. Idén is 130 fölött volt a pályázók száma.

Az adott év zsűrijének minden évben mérlegelnie kell: ígéreteket díjaz, vagy kiforrott életpálya-szakaszokat; beláthatatlan kalandokat, vagy tudatosan épített alkotói pályákat. Mikor jobb odaítélni a derkót: közvetlenül az egyetemi tanulmányokat követően – hogy a pályán maradásra biztassák a tehetségeket – vagy évekkel később, amikor már számot adtak eltökéltségükről, ám esetleg már a maguk megszabott útján haladnak? S aztán egy év elteltével – a beszámolókat áttekintve – dönteni kell arról is, kinek szavaz bizalmat a zsűri még egy ösztöndíjas esztendőre: annak, aki addigi munkáinak elmélyült folytatásáról ad számot, vagy aki az ösztöndíj adta lehetőséggel élve járatlan utakat választ, a tévedést is kockáztatva mással próbálkozik, mint pályakezdése, szakmai feltűnése éveiben.

A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ: 2017. március 5-től március 26-ig a MŰCSARNOKBAN!

Kiállító művészek

BÉKÉSI Ervin
Nagyatád, 1986.
2006–2011: PTE, szobrász szak. Mestere: Rétfalvi Sándor

Az elmúlt két ösztöndíjas évem alatt többnyire egy összefüggő témán dolgoztam, melynek címe: „PastFuture” („MúltJövő”). A sorozat lényegében elhagyott, vagy lerombolt épületek részleteit konvertálja absztrakt szobrokká. Szeptembertől tervezett egységes sorozatom előreláthatólag az ember által alkotott ornamentikákra és statikai szerkezetekre épül majd.

BLAZSEK András
Dunaszerdahely, Csehszlovákia, 1984.
2012–2015: Kölni Médiaművészeti Akadémia (Kunshochschule für Medien Köln) posztgraduális képzés, Köln, Németország. Konzulensek: Anthony Moore, Mischa Kuball, Zilvinas Lilas
2004–2009: MKE, szobrász szak. Mestere: Jovánovics György

Szigetekről, gátakról, körökről és vonalakról. A Duna-gát: a mérnökileg megtervezett és a spontán, a mesterséges és a természetes, a jelen és a múlt között meghasadt identitás topográfiája. Szocializmus és kapitalizmus, kelet és nyugat, Szlovákia és Magyarország. 1984-ben születtem Dunaszerdahelyen. Ebben az időben a bős-nagymarosi vízlépcső már a megvalósítási szakaszban járt, és sajnos semmilyen emlékem sincs a környezet, vagy táj ezt megelőző képéről. Az elmúlt húsz évben ez a gát volt az egyetlen “természetes” környezet, amiben el tudtam mélyedni, hogy kiszabaduljak a mindennapokból. Számomra a két mesterséges tározó és a csatorna memória-tárgyként funkcionálnak: olyan formák ezek, amikről eszembe jut valami, amire például akkor gondoltam, amikor ott jártam. 2017-ben az időm nagy részét ezen környezet és táj közeli megfigyelésével szeretném tölteni. Az egyik reményem az, hogy amikor a két táj (a régi dunai táj és az új, mesterséges gátrendszer) az én közreműködésemmel interakcióba kerül, új metódusok és anyagok kerülnek felszínre, amiket be tudok építeni majd a művészeti praxisomba. A közeli megfigyelések során az új GIS (geografikus információs rendszer) eszközöket fogom alkalmazni.

BÖGÖS Loránd
Debrecen,1986.
2013–2016: MKE, Doktori iskola
2012–2013: MKE, képzőművész-tanár szak
2005–2011: PTE, szobrász szak
Mesterei: Gaál Tamas es Lengyel Peter

Munkáim elsősorban a megfigyelésről szólnak, melyben egyszerre vagyok megfigyelésemnek alanya és tárgya. Jelen állás szerint egy antropológiai vizsgálat tárgyaként határozom meg magam, aki alanyként nem az adott, hanem egy létrehozott térbe helyezkedik. Mindezt házon belül, saját életterem modellezett bútorzataiban, rekonstrukciós elemeiben és mediális közvetítő eszközeiben gyakorlom. A belső, zárt tér adottságait figyelembe véve (önmagam ezt a teret foglalom el, töltöm ki), minden a saját lépték tükre. Mivel minden ezen a házon belüli élettérben történik, ezért akaratlanul is keveredik a mű és az élet, és egymást feltételező viszonnyá alakul. Ez a felemás helyzet adja az alapját mostani elképzeléseimnek is, melyben az ösztöndíj időtartama alatt egy újabb, nagyobb méretű installatív munkát szeretnék megvalósítani.

DONKA Péter
Nyíregyháza, 1987.
2012–2013: Universíty of Hertfordshire, Hatfield, Hertfordshire, UK
2009–2016: PTE, festő szak
2006–2007: NyF, rajz-vizuális kommunikáció szak

Az ösztöndíj időtartama alatt párhuzamosan két nagyobb, több képből álló munkasorozatot tervezek. Tizenkét különböző méretű festmény elkészítése a célom. Arra az egyszerű kérdésre keresem a választ, hogy mitől jó egy festmény. Beszélgetések alkalmával derült ki számomra, hogy különböző egyének mit gondolnak erről. Válaszok sorával találkoztam: legyen nagy a mérete, a minőség a legfontosabb, kicsit hasonlítson, érdekes koncepció, érzéseket szeretnék látni, újjá kell építeni a társadalmat, előre kikevert színek és éles határok, na ez kortárs, mi a magyar?, ez nagyon megérintett, tetszik, nagyon szép. Nyilván nincs jó vagy rossz kép, illetve jó vagy rossz festészet. Nem lehetnek ilyen általános fogalmaink, mert individuumok vagyunk. Esztétikai szempontból eljuthatunk válaszokhoz, de a párbeszédben ízlésekről fogunk diskurálni. Ebben az esetben én az ízlésekkel szeretnék foglalkozni. A diplomamunkám egy hétszázötven rajzból álló installáció volt. Hasonló munkát szeretnék elkészíteni festményekkel.

FABRICIUS Anna
Budapest, 1980
2008– 2011: MOME, Doktori Iskola. 2015: doktori fokozat
2003: Glasgow School of Art, Glasgow, Skócia
2002: Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Kolozsvár, (Universitatea de Artă și Design, UAD), Románia
2000–2005: MIE, fotó szak

Az utóbbi évek munkái leginkább a kibillentés fogalmával játszanak – legyen a médium fotó, videó, vagy részleges szöveghasználat – mely által a problémafelvetés, vagy kérdésfeltevés a narratív folyamatok egésze alatt kerül felszínre. Fotó-és videómunkáim az improvizáció és a megrendezés találkozásával kérdeznek rá társadalmi jelenségekre és globális kérdésekre. Az idei pályázatom témája, illetve a megvalósítás folyamata annyiban tér el az előzőek munkamódszerétől, hogy nagyon markáns és határozott instrukciók mentén épülnek fel a folyamatok, melyek végeredményét leginkább a rövidfilmhez tudnám hasonlítani.

FÁTYOL Viola
Debrecen, 1983.
2012–2015: MOME, Doktori Iskola
2007–2012, MOME, vizuális és környezetkultúra tanár szak
2006–2011: MOME, vizuális kommunikáció – fotográfia szak
2010: Willem de Kooning Academie, Rotterdam, Hollandia
2001–2006: EKF, rajz- vizuális kommunikáció tanár

2015-ben Párizsban tölthettem két hónapot. Pár héttel a Charlie Hebdo lap szerkesztősége elleni terrortámadás után érkeztem a városba, ami még mindig magán viselte az átélt sokk nyomait. Efemer emlékművek születtek a támadások helyszínein, amik folyamatosan bomlottak el, és estek szét az időjárás és a múló idő szorításában. Dokumentáltam a közösségi emlékezet helyeinek mállását, és azt is, ahogyan a hervadt virágok és elfolyt üzenetek rétegeire mindig újak kerültek. A Párizsban készült képanyagra azóta archívumként tekintek, amihez időről időre visszatérek, egyre jobban átértelmezve és áttranszponálva a képek eredeti jelentéseit. A fotók kiindulópontként funkcionálnak, melyeket különböző analóg és digitális eszközökkel roncsolok és módosítok, míg szimbolikus, gyakran jelszerű ábrázolásokká válnak. A képek ugyanúgy mállanak szét, és mennek keresztül a teljes állapotváltozáson, mint ahogy az ideiglenes emlékezethelyeket elmállasztja az idő, és ahogy a világ eddig ismert keretei indulnak lassú oszlásnak.

GALLOV Péter
Budapest, 1984.
2008–2014: MKE, grafika szak, képgrafika szakirány. Mesterei: Lengyel András, König Róbert

2017-ben nagyméretű munkák létrehozása a cél rajz, valamint kísérleti grafika formájában (gumicukor-nyomatok).
Irritáció X.: Tíz lapból álló grafikai sorozat, melyben az irritatív jelet (az ismert X jelet) dolgozom fel Jagicza Patríciával közösen.
Hommage Rajzsorozat folytatása: a skorpió mint ikon témájának következő fejezete. Két film ihletett: Luis Buñuel L’Age d’Or című, 1930-as szürrealista alkotása és egy B-kategóriás szörnyfilm, az 1957-ben Edward Ludwig által rendezett The Black Scorpion. Mindkét produkcióban közös, hogy a skorpió valamilyen szerepben részesül.
Venom. Új grafikai képi egység: Ennek a koncepciónak is munkáim egyik főszereplője, a skorpió a tárgya. Az év során kezdett el körvonalazódni és letisztulni bennem a gondolat, hogy valójában a korábban is felismert és megjelenített kettősségek végül mind egyetlen egységbe rendeződnek.

GWIZDALA Dáriusz
Szekszárd,1989.
2009 – 2016: MKE, szobrász szak

2016 második felétől foglakozom a budapesti köztéri zsánerszobrok újraértelmezésével. Alkotói módszerem egy efemer plasztikai sokszorosítási technika, aminek segítségével gerilla remix domborműveket hozok létre. Legfőképpen már létező alkotások kisajátítását, és a köztéri nyilvános tartalmak szabad felhasználását kívánom kidomborítani. Munkáimhoz szorosan kapcsolódik az alkotó folyamat, ezért egy werkfilmmel egészítem ki, ami talán a legegyszerűbben foglalja össze látásmódomat. https:// vimeo.com/ 168556592

HORVÁTH Csaba
Szombathely, 1980.
2006–2010: PTE, Doktori iskola. Témavezető: Colin Foster. 2012: doktori fokozat
2000–2006: PTE, szobrász szak. Mestere: Gaál Tamás

Horizont/Huzat: Projektem kiindulópontja egy történet, amelynek hátterében egy fiktív modernista emigráns művész életműve áll. A mi generációnk számára a modernizmus historikus alap, amelyhez így vagy úgy viszonyulunk. Ezen továbblépve úgy kezelem a modernizmust, mint távoli mítoszt. Visszatérve a történethez: két – ha precízek akarunk lenni három – főszereplője is van. A kulcsfigura fiktív: János Lavin, Londonban meghalt magyar művész. (Péri Lászlóról mintázta John Berger angol író és művészettörténész.) A másik fontos szereplő Walter Gropius, aki az installációban Lavinnal ellentétben valóságos személyből válik fiktív karakterré. A szereplők formákon, szavakon, hangokon keresztül jelennek meg, és öltenek testet.
Be Impossible Demand The Real: Sipos Eszterrel 2012 óta dolgozunk együtt. Munkáink kritikai látásmóddal társadalmi, politikai és kulturális kérdéseket járnak körül. Gyakran reflektálnak a magyar közelmúlt és a hidegháború történetére a többi kelet-európai ország viszonylatában. Projektjeinkben visszatérő elem a szubjektív és a kollektív emlékezet ütköztetése is. Kéthelyszínes OFF kiállításunk egy magyarországi földalatti lőszergyár átalakulásának a történetén keresztül Közép-Kelet-Európa közelmúltját, emlékezetpolitikáját és valóságos tapasztalatának ellentmondásos viszonyát dolgozza fel.

KALICZKA Patrícia
Balassagyarmat, 1988.
2011: Faculdade de Belas-Artes da Universidade da Lisboa, Lisszabon, Portugália
2007–2013: MKE, festő szak

A gyanakvó érzés, hogy az öt érzékszervünkön keresztült tapasztalt világ nem minden, vagy nem pont úgy van, ahogy megmutatkozik. Sürgető kényszer annak megtapasztalására, és törekvés annak megmutatására, ahogy a dolgok vannak. Munkáimban a világ térbeli és időbeli helyzeteinek átjárhatóságát igyekszem megragadni. A néhol lazúros, néhol tömör képsíkok és tárgyak, ill. figurák egyazon térnek eltérő időből származó részei: a kép maga kísérlet az anyag térben történő folyamatos áramlásának megragadására a festészet eszközeivel. Egy imperial bőrfotelből az anyag porrá, aztán piros színné, tengeri áramlattá, kutyaszőrré, kínai porcelánfigurává, freskótöredékké, fehér vonallá alakul. A gondolat azonban hajlamos rögzített struktúrákat kelteni az elmében, és emiatt a dinamikus valóság statikusnak tűnhet. Tudjuk, hogy minden látható tárgy az állandó áramlás és változás állapotában van. Durván azt lehet mondani, hogy főnevek nem léteznek, csak igék. A főnév „lassú” ige, a folyamat olyan lassan halad, hogy még statikusnak mutatkozik. A papír, amelyre ezt a szöveget nyomtatták stabil létezőnek tűnik, miközben minden pillanatban – beleértve a jelen pillanatot is – halad a porrá válás felé.

KERESZTESI Botond
Marosvásárhely, Románia, 1987.
2007–2012: MKE, festő szak. Mesterei: Szabados Árpád, Bukta Imre, Kis Péter
2011: Universitat Leipzig Institut für Kunstpädagogik, Lipcse, Németország
2006–2007: BDF

F.B.I. (Face Book Identity): a képek egy virtuális erdő részletének előterében lebegő arcokat ábrázolnak. A képenként különálló tájrészek Henri Rousseau-t megidéző all over tájképpé állnak össze. A növényzet textúrája földöntúli flóra lenyomata, emellett azonban évszaktól függően valós növények inverz képe is megjelenik. Az arcok indirekt módon tűnnek fel a háttér előtt, mint egy vízió. Tulajdonképpen csak asszociációs képességünk révén jelennek meg, a pszichológia által meghatározott evolúciós folyamat eredményeképpen. Hasonló elven alapulnak napjaink arcfelismerő szoftverei. Ezek sajátossága, hogy egyrészt többnyire a fiatal korú átlag felhasználót célozzák meg (mint a Face Swap alkalmazás, vagy a szórakoztató célra gyártott és felhasznált alacsony kategóriás kompakt fényképezőgépek mosolyfelismerő, autókorrekciós megoldásai), másrészt katonai vagy rendészeti célokra használt megfigyelő funkciójuk elrettentő, visszatetsző. Az emberi agy természetes szelekciója, illetve projekciós képessége a hatalom eszközeként visszaéléseket eredményezhet, vagy az egyre inkább elterjedt xenofóbiát erősítheti. Ennek a sötét, ugyanakkor helyenként játékos univerzumnak a tablóját készítem, illetve készíteném el továbbra is.

KOCSI Olga
Budapest,1987.
2013–2016: MOME, Doktori Iskola
2011: Willem de Kooning Academy, Audiovisual Design, Rotterdam, Hollandia.
2008–2015: MOME, média design és vizuálisművészet-tanári szak

Az ösztöndíj ideje alatt a megvalósítandó munkák alapját a valóság és a szimuláció határának kutatása adja. Olyan művek létrehozását tervezem, amelyek a dokumentáció és áldokumentáció közötti határokat feszegetik. Eddigi munkáimban is használtam technikai médiumokat. A fotók és videók projektjeimben nem csak önálló alkotásként, hanem mint dokumentáció is megjelennek. Az installáció számára a virtuális valóság – a teremtett tér –új területet hoz létre, így a világhálón és az igazi térben is meg tud jelenni egyszerre. A kettős jelenlét inspiráló lehet, egyszerre realitás és szimuláció. Tervezett alkotásaimban a XXI. századi technikai eszközök az analóg világgal vegyítve jelennek meg az újmédia-művészet platformján.
Egy és három valóság című munkatervemben a valóság egyrészt három síkban jelenik meg, másrészt utal az Egy és három szék (1965) című Joseph Kosuth műre. A projektben a reális teret (egy szobát, ahol a falakon, padlón, asztalon, székeken, mindenhol óriási egy-vonalas nyúl figurák vannak) panoráma felvétel segítségével dokumentálva visszaemelem a digitális térbe. Ezután a két sík egymásra is vetül: VR szemüveg segtíségével visszakerülünk abba a térbe, ami körülöttünk van. Az első réteg a fizikai valóság, a második réteg a virtuális valóság, a harmadik a kiegészített valóság. Egyszerre vagyunk jelen a valós és a digitális térben, és a kettő azonos. Ez felveti a kérdést, mi hiteles valójában?

KRISTÓF Gábor
Kassa, Csehszlovákia, 1988.
2011: Chelsea College of Art and Design, London, UK
2008–2014: MKE, festő szak és intermédia szak.

2015-ben az ofszet nyomdatechnika lehetőségeire építő munkásságomban a szóban forgó ipari közegben létrehozott sorozataimon keresztül olyan módszertanhoz jutottam el, mely azóta is meghatározó. 2016-ban a hagyományos képzőművészeti eszköztár határain túl egy olyan autonóm területre bukkantam, mely egyrészt az alkotás új lehetőségeit rejti magában, másrészt alkalmat ad a beavatkozásaim visszacsatolására az ipari közegbe.
2017-ben a szinterezésre szeretnék fókuszálni. Egyrészt a kísérleteim ipari használhatóságának fejlesztése érdekében szorosabb együttműködést szeretnék kiépíteni a gyöngyösi és érdi porfestékgyárral. Másrészt egyéni kísérleteim elmélyítésén keresztül komplexebb kompozíciók létrehozását tervezem: a festészet geometrikus absztrakt vonalához közelítve – a színek interakcióján túl – a vizuális zaj interferenciáját vizsgálnám, a kezdeti hármas tagolású szekvenciák után a formák tagolásának elmélyítésével együtt.

KÚTVÖLGYI-SZABÓ Áron
Budapest, 1985.
2008–2013: PTE, szobrász szak.
2007: Engelsholm Højskole, Dánia
2004–2008: PPKE, művészettörténet, filozófia, hebraisztika szak

Az utóbbi időszak munkáiról általánosan elmondható, hogy valamilyen módon mind a térbeliség és a kétdimenziós síkbeliség konfrontálásából születtek, s annak a tudatos stratégiaváltásnak következményei, amely körülbelül 3 éve fogalmazódott meg bennem. Személyes tapasztalaom, hogy a térbeliségre és az azzal járó több- vagy inkább „korlátlannézetűségre“ egy átlag befogadó sok esetben immúnis: hiába van lehetőség a mű körbejárására, a plasztikát legtöbben végül mégis – egy látszólagos főnézetből – képként értelmezik. Mivel a különböző nézetek általam hangsúlyozni kívánt esetlegességeinek felfedezésére nem számíthattam biztosan, inkább munkáimban váltottam eszköztárat: az ellenkező irányból, a képiség felől közelítettem. Ennek jelentősége persze nem az általános megfogalmazások szintjén ragadható meg, hanem azokban a konkrét esetekben, amikor a média, a politika vagy magánszemélyek ilyen bizonytalan validitású forrásokra támaszkodva építik fel egyéni interpretációjukat, s ütköztetik érveiket. Adott esetben ezekre a félreértésekre, vagy fals következtetésekre támaszkodva konstruálják meg világképeiket, s ennek megfelelően szűrik a világ eseményeit a továbbiakban.
Ezen a ponton jelenlegi érdeklődésem természetesen kapcsolódik korábbi munkáim azon köréhez, melyben az egyéni gondolkodásmódokat és beállítódásokat vizsgáltam, de jelen esetben célom némileg különbözik. Egyrészt szeretném valamiféleképpen feldolgozni és megemészteni a hozzám naponta eljutó hír- és információmennyiséget – tulajdonképpen magát a helyzetet, amit a minket körülvevő világban-benne-lét jelent. (Ez alatt a „korszellemnek“ azon jelenségeit értem, melyeket a Post Truth, az Echo Chamber vagy Filter Bubble fogalmak kapcsán vizsgálnak különböző szakértők, illetve olyan fenoménekkel jellemezhetők, mint a Donald Trump szóvivője által a napokban bevezetett „alternatív tények“ szókapcsolat.) Másrészt a konkrétumoktól elemelt, metaforikus szinten szeretnék rámutatni azokra a bizonytalanságokra, amelyek a percepcióval, a dekódolhatósággal, a fragmentumokon alapuló rekonstrukciókkal, a tényleges tudással, vagy magával az „igazsággal” – illetve annak látszataival – kapcsolatban reflexióként megfogalmazódnak a saját perspektívámból.

LŐRINC Lilla [Borsos Lőrinc]
Mór, 1980
2011–2014: MKE, Doktori Iskola
1998–2006: MKE, festő és tervezőgrafika szak.

“A művész az esélytelenek nyugalmát keresi.” Ezzel a mondattal zárta Borsos Lőrinc jelentéktelen című kiállításának bevezetőjét, és ez akár mottóként indíthatná a következő évre szóló munkatervemet. Egyszemélyes kutatásom témáját és módszereit ugyanis egyre inkább az esetlegesség rajzolja ki. A 2016-os évre feltett kérdéseimet részben megválaszolta a fent említett kiállításon bemutatott anyag, melyből tökéletesen hiányzik a másolás és a megfelelés dilemmája. A projektfestészetet felváltotta a kísérletezés, valamint a kettőnk (Borsos és Lőrinc) hozzáállásbeli különbözőségének felvállalása. Az elmúlt évben felszabadítólag hatott rám annak a megtapasztalása, hogy a befejezetlenség, a ki nem mondás és a véletlen is be tud épülni a munkafolyamatba. A megegyezésen alapuló tematikus keret elég feszes, és a választott anyag (a fényes fekete zománcfesték) koncentrált és gazdag terepe a kutatásnak. Ezért a jelentéktelen által kijelölt úton továbblépve szeretném kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, végre időt engedve egy-egy már meglévő munka továbbgondolására, akár további variációk létrehozására (pl. Jó temetés, rossz temetés).

MOLNÁR Zsolt
Celldömölk, 1989.
2008–2013: MKE, képzőművész-tanár szak
2007–2012: MKE, képgrafika szak

2016 során elsősorban az agrárkultúrában fellelhető szerkezetek kezelés-szimulációjának tanulmányozása és értelmezése mentén készítettem munkáimat. Olyan installáció-együttesek kivitelezésére vállalkoztam, melyben a szerves és a szervetlen anyagok közötti ellentétre fókuszálva egyesítettem papírstruktúrákat alumíniumból kiviteleztetett szerkezetekkel. A különböző minőségű homokfújt felületek bekebelezik és elfedik a metszetek egy szegmensét, ezáltal redukálják azok teljes láthatóságát: ennek köszönhetően az új sorozataimnál az architektúrák két- és háromdimenziós leképzése során a kollázsok és a térbeli pillérek között ketrecszerű rendszerelvűség jön létre. 2017-es sorozataimban fontosnak tartom lazítani az objektumok szigorú geometriáját, ezért a vízsugárral vágott íves natúrfa, az öntözéstechnikában használt csepegtetőcsövek, továbbá az agrotextil bevonásával szeretném bővíteni az anyaghasználatomat. Mindezek mellett a természetes közegekre ható mesterséges jelenlétet polikarbonát lapok közé szorított metszetekkel kívánom fokozni, ami lehetőséget ad arra, hogy körbejárható elemekké váljanak az installációimban, elkerülve ezzel a táblára rögzített hátsó nézetet megfojtó kivitelezéseket.

MURÁNYI Mózes Márton
Budapest, 1985
2012: Eesti Kunstiakadeemia, Tallinn, Észtország
2009–2015: MKE, intermédia szak

Korunk ízlését többé már nem az ipar és a gyártósor határozza meg, sokkal inkább a technikai fejlődés és a tarthatatlan növekedés. A végtelen hulladék korába léptünk – legyen az valós (más szóval fizikális), vagy éppen digitális. A 3D nyomtatóknak, a nanotechnológiának köszönhetően a határok szinte eltűntek, és bármilyen formát létrehozhatunk bármilyen méretben. A mai vizuális kultúrát nagyban befolyásolják a hirdetések, tumblerek, a post-internet art, valamint a poszthumán filozófia gondolkodói. A mai anyagokat szeretném konfrontálni a Bauhaus gondolatiságával, amit olyan nagyra tartok. Azt gondolom, hogy a Bauhaus munkásságát origónak tekinthetjük a modern világ és ember kapcsolatának tekintetében.
Az MM BAU című installációmból kiindulva a munkát az anyagok és a formák közti különbségek vizsgálatával kívánom folytatni. A kutatómunkát követően egy új, objektekből álló installációt tervezek létrehozni.
Szobor, mint bútor: jól ismert Bauhaus bútorokat, használati tárgyak újragyártása mai anyagok felhasználásával.
Bútor, mint szobor: új formák létrehozása hagyományos, a Bauhausban használt anyagok használatával.

NAGY Csilla
Vágsellye, Csehszlovákia, 1983.
2010–2015: Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola, Doktori iskola
2009: Eesti Kunstiakadeemia, Tallinn, Észtország
2004–2009: MKE, szobrász szak.

Az érdeklődésemet Galántán való tartózkodásom – a szlovákiai, felvidéki élet – köti le leginkább. Míg korábban úgy tekintettem erre az önkéntes-önkéntelen (lét)állapotra, (élet)helyzetre, mint hátrányra és hibára, mára ez a szemléletmód egyre inkább átalakulóban van. Ez az a közeg, amely meghatározza a személyiségemet, amely autentikus, amely erős motivációs bázist nyújt számomra. Innen tudok elrugaszkodni, mind gondolatban, mind fizikailag. Az önanalízis mint a művészeti tevékenység alapvető tulajdonsága nálam hangsúlyos szerepet kap. Az önreflexió ugyanakkor nem saját magamra irányul, nem az „én” megismerése a cél, hanem épp az, ami ezen túlmutat. Esetemben a témák abból a felismerő élményből származnak, hogy a személyiségre héjakként rakódó jelenségekként tekintek, és mint téri élményként leírható rétegződést fogom fel. Például a fizikai test, a lakótér, a város, a térség, az ország, a kontinens, a Föld, a naprendszer, a Tejút ugyanakkor magában foglalja a család, a felmenők, a nemzet, az emberiség fogalmait, és a szélesebb társadalmi, politikai konstellációk jelenét és múltját. Olyan személyes emlékképeket szeretnék ábrázolni a tárgyakról, eseményekről, amelyeket csak akkor tudunk részletesen felidézni, ha figyelmünket ráirányítjuk. Ez a koncepció valamelyest a „családi hagyaték” feldolgozásának témakörébe illeszthető.

SALLAY Dániel
Pécs, 1985.
2005–2012: MKE, szobrász szak

A korábbi sorozataimra általánosan jellemző egyfajta automatizmus és repetitivitás: sajátos minimalista-absztrakt kifejeződést reprezentálnak. A 2017-re tervezett munka több ponton is eltér ettől a már kikísérletezett metodikától. Valamelyest megmarad az erősen absztrakt forma és a szimultán alkotói hozzáállás, mégis inkább figurálisnak tekinthető manifesztációkról lesz szó. Inspirációs forrása a Magyarországon élő madarak világa lesz, azaz egy madárszobor-sorozat létrehozása a célom. A téma lehetőségeket nyújt számomra új technikák bevonására és új kifejezési módok felszínre hozására. Az eddigieknél behatóbb módon járom körbe az anyag és a szín problémáját, valamint a hangulati hatások – elsősorban a humor és az irónia – kérdését. Kerülni kívánom a naturalizmust és a zsáneres megoldásokat – ha előképeket kell választanom, az ókori állatmegformálásokat említeném. Végül, de nem utolsó sorban, témaválasztásomat inspirálja, hogy egy olyan korban, amikor az emberi tevékenység elképesztően esztelen módon írtja a biodiverzitást, reflektorfénybe vonjam azokat a közvetlen közelünkben élő kicsiny és törékeny természeti csodákat, amelyekről nagyvonalúan igyekszünk tudomást se venni.

SZABÓ Ottó [Robotto]
Szekszárd, 1989.
2007–2012: MKE, szobrász szak. Mesterei: Karmó Zoltán, Körösényi Tamás, Sass Valéria, Szabó Ádám

2016-ban folytattam a fémekből készült installációk (Peaceful things in time of war), a kinetikus szobrok (Csámpás) készítését, illetve a Petőfi Sándor asztalára helyezett Szótár című szobrom is kiállításra került. A szobrászat mellett folytattam az elmélyülést a bábszínház világában is. Az általam tervezett díszletek, bábok és jelmezek ötvözik szobrászatom indusztriális hangulatát a színpadra vitt darabok stíluselemeivel. Jelenleg a természet és gépek világának ötvözése foglalkoztat. Hogyan lehet a növényeket szobrokkal, installációkkal kombinálni? A robotok és figurális szobrok mellett már eddig is sok kitérőt tettem a gépek és működő tárgyak irányába, így kézenfekvő volt számomra az éltető gép elkészítése. Ennek prototípusa, első kísérleti verziója a Tavasz inkubátor. Mesterséges módon biztosítja a fényt, tápanyagot és vizet, így tartja életben, és növeli a benne elhelyezett növényt. A másik terület, mellyel kísérletezem olyan elhagyatott gyár épületeket, ipari területeket vesz alapul, melyeket visszafoglalt a természet, benőttek a növények. Ezeket az épületeket elnézve sokszor úgy éreztem, mintha szándékos terv lett volna, hogy egyszer ismét a természeté legyen a terület. Az analógia alapján, de azt megfordítva olyan ipari épületek makettjét készítettem el, melyek funkciója a növények éltetése.

SZALAY Péter
Pécs, 1981.
2002–2008: PTE, szobrász szak

Manuális tevékenység nélkül hozok létre plasztikákat, melyek geometrikus felszínükkel formai kapcsolatot találnak analóg és digitális technológiák közt. A téma aktualitását egyrészt a 3D technológia nyújtotta lehetőségek és a szobrászat viszonya adja (hasonlóan korábban a festészet és a fényképészet közti összefüggésekhez), másrészt a fiatalnak számító, negyven alatti művészek körében újra divatba jött absztrakt művészeti törekvések. Műveim alapjául porcelán nippek szolgálnak, melyeket kétféle módon alakítok át geometrizáló, hamis absztrakt plasztikákká.
Egyfelől túltelített oldatba helyezem őket és kristálybevonatot növesztek rájuk. Ez a folyamat véletlenszerű, de az anyagok kristályszerkezete programozott (egy adott anyag kristálystruktúrája egyféle geometriát követ).
Másfelől a beszkennelt nipp digitális 3D-s poligon hálójának felbontását csökkentve (poligon redukció, decimálás) készítek el hasonlóan véletlenszerű, de a program logikáját leíró geometrikus absztrakt formákat.

SZÉCSÉNYI-NAGY Loránd
Budapest, 1984.
2009–2014: MKE, intermédia szak

Az elmúlt évben két fő irányvonal mentén alkottam. Egyrészt interaktív és optikai installációkat hoztam létre. Ezen projektek többek között olyan kérdésekre keresik a válaszokat, hogy milyen új értelmezési lehetőségeket teremt egy digitális és analóg képmegjelenítő rendszer ötvözete, vagy hogyan lehet egy jelzőfényt kiemelni a saját teréből, és máshol láthatóvá tenni. Másrészt kiemelten foglalkoztam a kiterjesztett valóság médiumával, annak interakciós lehetőségeivel. Hogyan lehet a valós és a virtuális tér között kapcsolatot teremteni, és hatást gyakorolni rá? Ezt milyen interfészekkel irányíthatjuk? A 2017-es évben szeretném az eddigi művészeti kutatásaimat folytatni a médiumok határterületein. Korunk eszközeinek, technikai médiumainak megismerését és megértését kulcsfontosságúnak tartom ahhoz, hogy a minket körülvevő világot értelmezni és formálni tudjuk. Olyan művek létrehozása a célom, melyek segítenek feltérképezni és láthatóvá tenni a technikai médiumok hátterében húzódó összefüggéseket, rávilágítva az azokat működtető programok hatásmechanizmusára.

TÓTH Balázs Máté
Budapest, 1990.
2014: Royal Academy of Art, Hága, Hollandia
2010-2015: MKE, szobrász szak

A tavalyi évben kezdtem a Control Delete című sorozatomat, melyben a diktatúrák, ezen belül a magyarországi kommunista rezsim generációs kiürülésével foglalkoztam – ha nem is a szellemi, de a vizuális nyelvi szintű homályosodás vizsgálatán keresztül. A kommunista szimbólum kesze-kusza felelevenítését több korosztályból való vizuális „mintavétel” reprezentálja. Eddigi gyűjtésem eredményei is ezt mutatják, a cél, hogy a gyűjtést alkotás keretébe foglaljam. A sorozat eddigi anyagához képest technikai újításokkal is szeretnék kísérletezni, így az eddig használt sérülékeny viaszra szeretnék alternatívát találni.

GOMBOS Andrea
Szombathely, 1983.
2003: Staatliche Akademie der Bildenden Künste, Stuttgart
2003–2010: MKE, vizuális nevelőtanár szak
2002–2008: MKE, szobrász szak. Mestere: Körösényi Tamás

Figyelmem jelképi, tárgyi fókuszába a küszöb kérdése lépett. A küszöb a határ szimbóluma, jelzi a belépést egy új világba. Egyszerre fejezi ki az elválást és az összekapcsolódást.
A következő évre egy három elemből álló installációt terveztem. Az egyik elem egy földtől elemelt, arányaiban megváltoztatott lépcső, melyre a tervek szerint saját felelősségre fel lehet menni, de a továbbhaladás már nem megengedett. Anyaga könnyen korrodáló, amortizálódó anyag (hungarocell). A második elem a küszöb, melyet fémszerkezet tart a lépcső síkjában. Ez az a határelem, melyet csak elméletben léphetünk át, fizikálisan gátolt az áthaladás. A harmadik elem egy áttetsző, vagy tükröző sík felület, melyet összetákolt fa szerkezet tart.

KISS Dániel
Kapuvár, 1988.
2006–2012: MKE, szobrász szak. Mesterei: Karmó Zoltán, Farkas Ádám

Évek óta a muscae volitantes (az úgynevezett üvegtesti homály) foglalkoztat. Az emberi szem fejlődése során a szemet tápláló erek és sejtek maradványai a csarnokvízben úszva árnyékot vetnek a szemfenékre, így jön létre a néha megfigyelhető jelenség. Ennek formái, rajzolatai adják szobraim és grafikáim alapgondolatát. A folyton változó és mozgó formák végtelen permutációja végtelen megoldást eredményez. Jelenleg a megfigyelt alakzatok egységnyi idő alatt megtett mozgása a térben, és az ezen idő alatt végbemenő változások tanulmányozása, valamint biodiverzitása foglalkoztat.

VERES Balázs
Pécs, 1982.
2002–2007: PTE, szobrász szak. Mesterei: Rétfalvi Sándor, Csurgai Ferenc

Freestyle című sorozatom után további parafrázisok megalkotását tervezem. A 2017-es feldolgozások szobrászi műfajait leszűkítem az érmékre és a plakettekre. Az érmék nagy kultusza az 1950-70-es években volt, amikor sokan kaptak díjakat, kitüntetéseket valós, vagy kevésbé megérdemelt jutalom gyanánt. Az érméket és emlékplaketteket is osztó díjak ma is széles körben elterjedtek mind önkormányzati, mind állami szinten. Ennek ellenére – a díjazások keltette negatív asszociációk miatt – a képzőművészetből az éremművészet mára kiszorult, s az alkalmazott művészeti műfaj szintjére korlátozódott, kizárva az autonóm művek létrejöttét. A kommunizmus idejében díjként kiadott érmék, plakettek között esztétikai és jelentés-tartalmi szempontok szerint szeretnék gyűjtést végezni, s a kiválasztott tárgyakat az eredeti bronz, vagy alumínium másolatukban alakítom tovább művészi gesztusokkal.
A tervezett program második része az előző évi – „Light – a hungarocell beemelése a művészetbe” folytatása. A hungarocell az akciókat, a „műveket” dokumentáló videofelvételek készítése révén válik művészi anyaggá.. Terveim szerint 2-3, kamerával rögzített performance-ot hozok létre. A videó bemutatja a hungarocell mű gyors, könnyed megformázását: egy zárt, kubus-formából kiindulva előre megtervezett lépésenként szabom ki az elemeket, s végül egy új rendszer, a kész alkotás bontakozik ki.