Miféle figurák Jószay Zsolt szobrai? Honnan jöttek és hová tartanak? Ősi kultúrák és a görögség, afrikai, egyiptomi tradíció, trecento ízek és korszerű, nagyon is időszerű erkölcsi háttér. Igaz valamennyi, és egyik sem az. Ezek a különös emberek az idő dimenzióban élnek. Ott sétálnak Mezopotámiában, az egyiptomi Harmadik Birodalomban, s talán itt jártak tegnap délután. Az elveszett aranykort keresik, s alighanem hamarabb lelnek rá, mint e lehangoló századvég megfáradt embere. A művész visszafogott fogalmazásmódja miatt a legkisebb mozdulat is kiemelt hangsúlyt kap. A szobrok semmibe néző tekintete, lehunyt szemhéja a végtelenség érzetét kelti. A finom ívekben hajló nyak az arcra vezeti a tekintet. Teremtmények ők, mint a jeles finn író, Mika Waltari regényhőse, Szinuhe, aki azt mondja: „Szemem előtt […] nem történt semmi új, ami pedig az előtt megtörtént, megtörténik a jövőben is. Akik utánam jönnek, ugyanolyanok lesznek, mint akik előttem éltek.” „Jószay Zsolt szobrai nem gyakorlatiasak, de szépek, határozottan képviselik véleményét a világból, melynek megmenthetőségében – mást nem lehet tenni – reménykedik.” „Többnyire csak akkor nyúl az anyaghoz, ha arra belső késztetést érez. Izgalma, feszültsége akkor tud feloldódni, ha megtalálja a fejet, kezd kibontakozni az arc. E ponttól kezd megoldódni a szobor. A fej és a test közötti korrelatív viszony nyilvánvaló. A test állapotjelző, konkrét és materiális, a fej kifejező és ezoterikus. Részlet Hann Ferenc: Jószay Zsolt című könyvéből (Kortárs magyar képzőművészek, Budapest, 2001).
S amit maga az író fűz hozzá mindehhez, pontosan fedi a szobrász szándékait: „Minden emberi lénynek szüksége van az életben olyan valamire, ami szép, ami nem gyakorlati.”

JÓSZAY Zsolt (1951, Szolnok)
szobrász, érmész

1974-ben szerzett földrajz-rajz szakos diplomát Egerben, a Tanárképző Főiskolán, mesterei Blaskó János és Seres János voltak. 1979-től rajzot tanít Miskolcon általános és középiskolákban. 1992-től 2005-ig a Gábor Áron Szakközépiskola és Művészeti Középiskola művészeti tagozatának alapító tanáraként a szobrász szakot vezette, és rajzot, mintázást tanított. 1984-től vesz részt csoportos és egyéni kiállításokon. 1987-től a Művészeti Alapnak, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1991-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének tagja, továbbá a Magyar Szobrász Társaságnak, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának, a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak, és a T-ART Alapítványnak is tagja. Számos elismerést, köztük Kondor Béla-díjat kapott (2001). Köztéri művei elsősorban Miskolcon és régiójában valósultak meg. Művei több hazai közgyűjteményben is láthatók. Legutóbbi egyéni kiállítását a miskolci Herman Ottó Múzeumban rendezte 2011-ben. Miskolcon él.