A Flogging Molly annak ellenére sem ismeretlen Magyarországon, hogy tavaly egy koncertjük pont elmaradt, viszont azt nem lehetett a jegyeladásokra fogni, inkább bizonyos technikai akadályokra (később ráadásul a Szigeten be is pótolták a bulit). A zenekar punkot játszik, de nem ám a vadulós fajtát, hanem a táncolósat, mulatósat, szóval a kelta punkot síppal, dobbal, nádi hegedűvel, ahogy kell, és talán ők az egyik legjobbak ebben a műfajban. Amellett, hogy agyat elhagyva lehet a zenéjükre ropni, még olyan dallamaik is vannak, amik kitörölhetetlenül ragadnak az ember fülébe, elég csak a Myspace-oldalukon fent lévő dalaikba belehallgatni.

A csapatot Dave King alapította, aki Dublinban született a hatvanas évek elején, aztán mikor felnőtt, az ottani légkört megunva kivándorolt az Egyesült Államokba, és elkezdett a saját feje után zenélni, mivel előtte főleg keményebb rockcsapatokba nyomta, még "Fast" Eddie Clarke Fastway zenekarában is megfordult énekesként. Őt viszont inkább az ír népzene érdekelte, így szépen lassan létrejött az erős The Pogues-hatású Flogging Molly, aminek az alakulása 1997-re datálható, méghozzá egy koncertalbum megjelentetésével. Ezután három évig semmi nem jelent meg ilyen név alatt, 2000-ben viszont kiadták az első stúdiólemezüket, a Swaggert, amit ráadásul a noise-guru Steve Albini kevert. Második albumukkal már a húszadik helyre kerültek a Billboard Függetlenlemzes Listáján, a legutóbbi CD pedig már az első helyen nyitott ugyanitt. Ennek a címe Float, és ugyan 2008-ban jelent meg, még most is aktuális. A zenekar legsötétebb dalcsokrát hallhatjuk ezen a korongon, ráadásul minden eddiginél politikusabb a hangvétel is, reflektálva a világ egyre tornyosuló bajaira.

Ennek ellenére koncerteken a hangulat még így is magával ragadó, és ezt most már végre itthon is megtapasztalhatjuk klubkörülmények között az A38-on június 15-én.