Először is nézzük meg ezt a képet. Igen, ez az Airbourne nevű rockzenekar, akik Ausztráliából származnak. Találós kérdés: vajon milyen zenét játszanak? Rockzenekar? Ausztráliából? És így néznek ki? Igen! Olyat, mint az AC/DC. Ha az együttes myspace-oldalán belehallgatunk a dalokba, akkor hirtelen azt is hihetnénk, hogy itt valami tribute csapatról van szó, de nem, ezek teljesen friss szerzemények az Airbourne-tól. A négy zenész mellesleg valahogy sosem említi az interjúkban, hogy a Young testvérek hatással lennének rájuk, sőt, hajlamosak háborogni már csak a feltételezés hallatán is, amit csak viccként tudunk felfogni, hiszen tényleg olyan az összes dal, hogy bármelyik felférne egy új AC/DC-korongra is. Na jó, nem teljesen, ugyanis az Airbourne duzzad az energiától, míg a nagy öregek valahol leragadtak a nyolcvanas években, legalábbis, ami a dinamikát illeti, viszont a zene ugyanaz a hamisítatlan bugirock.

A Warrnambool nevű kisvárosból származó zenekar első és eddigi egyetlen lemeze olyan, mint egy modernizált AC/DC: bólogatásra késztető kettő-négy, ízes, bluesos hardrock riffek, reszelős ének és mai hangzás. Akinek nem kezd el járni a lába a dalokra, az tulajdonképpen süket. Az összes szám bulizásra íródott, ráadásul élőben is olyan a csapat, hogy képtelenség a koncertjeiken nyugodtan, vagy komor fejjel álldogálni. Akkora rock&roll arcok lettek rövid idő alatt a srácok, hogy még Lemmyt is rá tudták venni a klipjükben való kamionsofőrködésre, még ha magában a dalban nem is szerepel a Motörhead főnöke. Rövid idő alatt lettek világszerte ismertek, köszönhető ez a könnyen emészthető dalaiknak, és a „rock&roll-haver”-imidzsnek (na meg a Roadrunner szerződésnek).

A hírek szerint 2010 elején stúdióba vonulnak, hogy felvegyék a második nagylemezüket, ami után ismét elindulnak turnézni. Ennek az egyik állomása lesz Budapesten a Dürer Kertben március 6-án. Mindenkinek ott a helye, aki mondjuk nem fért be 2009-ben az AC/DC-re, de mégis szeretne egy hatalmasat bugizni.